Tóth Rajmundért Lengyelországból és Törökországból is komoly érdeklődés mutatkozik.
Továbbra sem dőlt el, hol folytatja pályafutását az ETO 22 éves magyar válogatott játékosa, Tóth Rajmund.
A Csakfoci.hu információja szerint jelenleg a lengyel Górnik Zabrze és a török Konyaspor érdeklődése él Tóth Rajmund iránt, míg korábban a német Nürnberg és a dán Bröndby is szerette volna megszerezni. Utóbbi két lehetőségre azonban már kisebb az esély.
A Górnik Zabrze különösen érdekes szereplője a történetnek, hiszen éppen a Ferencváros ellen szerepel az Európa-liga selejtezőjében. Az Ekstraklasában szereplő klub szívesen szerződtetné Tóth Rajmundot, az viszont kérdéses, hogy sikerül-e megállapodnia az ETO-val az átigazolási díjról. A lengyel együttes 1–0-s hátrányból várja a Fradi elleni csütörtöki visszavágót.
A török vonal ugyancsak él: helyi sajtóértesülések szerint a Süper Ligben szereplő Konyaspor is kiszemelte Tóth Rajmundot. A magyar válogatott játékos jövője tehát továbbra sem dőlt el, miközben a jelenlegi érdeklődők közül a Górnik Zabrze és a Konyaspor tűnik reális opciónak.












