Az éllovas pozíció elúszott a vereséggel, Márton István kritikusan értékelt.
Már nem a Honvéd vezeti az NB II-es bajnokságot, mert a kispestiek vasárnap 1-0-ra kikaptak Tiszakécskén, míg a Vasas 4-0-ra nyert Szegeden. A lefújás után Pintér Csaba elégedetten, Márton István csalódottan értékelt.
A Honvéd vezetőedzője, Feczkó Tamás eltiltása miatt továbbra sem ülhetett le a kispadra, a játékosok közül Szabó Alex és Pinte Patrik nem állt rendelkezésre, előbbi öt sárga lapja, utóbbi kétmeccses eltiltása miatt, ugyanakkor Kántor Kevin hosszabb sérülése után ismét a szakmai stáb rendelkezésére állt.
A 89. percben egy bal oldali Bódi-szöglet után alakult ki nagy kavarodás a Honvéd kapuja előtt, a labda az ötösön belülre került, ahol Takács Tamás reagált a leggyorsabban, és Tujvel kapujának közepébe lőtt, ez volt a győztes gól, ez döntötte el a mérkőzést a végig roppant lelkes és szervezett hazaiak javára (Tiszakécske–Honvéd 1–0). Ahogy ősszel is, ezúttal is betalált a Honvéd ellen, akkor 1-1 lett a találkozó végeredménye.
Az újonc tehát négy pontot vett el ebben a szezonban az NB I-be pályázó kispestiektől.
A mérkőzés lefújása után a két oldal másképp értékelte a végjátékot:
Pintér Csaba, a Tiszakécskei LC vezetőedzője fontos szegmenseket emelt ki a második félidőből:
„Kifejezetten nehéz mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a Honvéd nagyon jó csapat, nem véletlenül vezetik a bajnokságot. Az első félidőben halványabbak voltunk, nem találtuk a ritmust, és a Honvédnek is voltak lehetőségei. A szünetben rendeztük a sorokat, a második félidőre már úgy jöttünk ki, ahogy kellett.
Dinamikusabb lett a játékunk, pontosabbak lettünk, és a végén egy pontrúgásból megszereztük a győzelmet. Külön öröm, hogy nagyon jó hozzáállással és mentalitással játszottak a játékosok, ez is kellett a sikerhez.”
Márton István, a Honvéd asszisztensedzője sportszerűen indított:
„Először is gratulálok a Tiszakécskének! Bódi pontrúgásaira készültünk, de sajnos a gólt egy ilyen szituáció után kaptuk. A végjátékban nem úgy koncentráltunk, ahogyan kellett volna, ennek ellenére úgy érzem, hogy a döntetlen reálisabb lett volna. Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amire képesek vagyunk.
Korábban már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy mindenkire lehet számítani, ezért nem szeretném a vereséget azzal magyarázni, hogy eltiltottjaink, sérültjeink és utánpótlás-válogatottaknál szereplő játékosaink vannak. Sajnos ez a mai napon nem sikerült.”
A Tiszakécske a következő fordulóban az Ajka vendége lesz, a Honvéd hazai pályán a Kozármislenyt fogadja.
NB II, 24. FORDULÓ
TISZAKÉCSKEI LC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–0 (0–0)
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 1200 néző. Vezette: Móri Tamás (Halmai Kristóf, Holpár Gergely)
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Szekér Á. (Takács Zs., 90+2.), Varga J., Visinka, Körmendi – Horváth E. (Takács T., 76.) – Kócs-Washburn (Pataki B., 60.), Lucas, Bódi Á., Gyenes (Zámbó, 76.) – M. Ramos (Géringer, 90+2.). Vezetőedző: Pintér Csaba
HONVÉD: Tujvel – Csonka B., Baki (Szabó T., 29.), Csontos D. – Ujváry, Pekár I., Szamosi Á. (Gáspár, 60.), Hangya – Gyurcsó (Kántor K., 82.), Varga K. (Zuigeber, 60.), Medgyes Z. Asszisztensedző: Márton István
Gólszerző: Takács T. (89.)
| nb2 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | VASAS FC KFT. | 26 | 17 | 4 | 5 | 31 | 55 |
| 2. | HONVÉD FC KFT. | 26 | 17 | 3 | 6 | 24 | 54 |
| 3. | KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. | 26 | 14 | 3 | 9 | 9 | 45 |
| 4. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. | 26 | 12 | 6 | 8 | 4 | 42 |
| 5. | FC CSÁKVÁR KFT. | 26 | 10 | 10 | 6 | 7 | 40 |
| 6. | FEHÉRVÁR FC KFT. | 26 | 10 | 9 | 7 | 10 | 39 |
| 7. | GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. | 26 | 9 | 9 | 8 | -7 | 36 |
| 8. | BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. | 26 | 10 | 4 | 12 | 4 | 34 |
| 9. | KARCAGI SC KFT. | 26 | 9 | 7 | 10 | -9 | 34 |
| 10. | TISZAKÉCSKEI LC KFT. | 26 | 8 | 9 | 9 | -5 | 33 |
| 11. | F.C. AJKA KFT. | 26 | 10 | 2 | 14 | -11 | 32 |
| 12. | SZEGED 2011 KFT. | 26 | 8 | 8 | 10 | -5 | 32 |
| 13. | SOROKSÁR SC KFT. | 26 | 6 | 8 | 12 | -8 | 26 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT. | 26 | 5 | 9 | 12 | -13 | 24 |
| 15. | BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. | 26 | 5 | 7 | 14 | -19 | 22 |
| 16. | ST. LŐRINC KFT. | 26 | 3 | 12 | 11 | -12 | 21 |












