nb1.hu

Távolabbi célja van a Vasasnak a feljutásnál: interjú Nagy Miklós sportigazgatóval

Részletek az átigazolási koncepcióról.

Hatalmas rangadóval kezdi meg a Vasas a vasárnap rajtoló Merkantil Bank Ligát. Az angyalföldiek azt a Kisvárdát fogadják, amely a piros-kékek mellett az egyetlen olyan csapat, amelynek vezetői nyíltan kijelentették, hogy céljuk a feljutás. Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója azonban az NB1.hu-nak adott interjújában elárulta, hogy ők ennél egy picit tovább terveznek.

ELŐZMÉNYEK

A Vasasnak nem sikerült kiharcolnia a feljutást az előző bajnokság végén, de anyagi szempontból ez nem okozott akkora érvágást, mint egy évvel korábban, amikor visszaesett a másodosztályba. Akkor több játékostól is meg kellett válniuk a vezetőknek a központi bevételek kiesése miatt (nagyjából 800 millió forintról volt szó), most viszont bár a költségvetés szigorú és egy évre előre gondosan megtervezett, nem kellett ekkora megszorításokat bevezetni. Nagy Miklós sportigazgató az NB1.hu-nak adott interjújában nemcsak az első csapatról beszélt, hanem az NB III-as gárdáról és a Vasas Kubala Akadémiáról is. Az akadémia irányítását hét évvel ezelőtt vette át, az első csapatnál Nagy György többségi tulajdonostársa mellett 2019-ben sportigazgatóként vállalt szerepet. Most ismét arra készülnek, hogy egy év múlva az NB I-be jusson a Vasas, amely egyébként eleve a kedvenc csapatuk.

Mindenki a Vasas és a Kisvárda ellen

TERVEK, FIATALOK

Egyértelmű cél a feljutás?
Igen, az! Határozottan ez a célunk, nem kérdés. Ugyanakkor kiemelném, hogy úgy próbálunk építkezni, hogy másik célunk is van: ha sikerül kiharcolnunk a feljutást, akkor szeretnénk bent maradni az élvonalban. Lehetőség szerint mindig úgy igazolunk, hogy a jövőt is szem előtt tartjuk.

Ezért érkeztek most is olyan fiatalok, akikben potenciál rejlik. Az azonnali elvárás az élvonalba kerülés, de a hosszú távú cél egy stabil NB I-es csapat kialakítása.

A hétközi szurkolói ankéton sok szó esett a fiatalok szerepeltetéséről. Ugyanolyan fontos szempont marad ez továbbra is, mint az, hogy csak magyar játékosok szerepeljenek a Vasasban?
Egyértelmű prioritásunk, hogy magyar játékosokat foglalkoztatunk. Ezt követi az a szempont, hogy fiatalok legyenek. Természetesen lehetnek kivételek, mint például Könyves Norbi, aki már nem az. Viszont szakmailag nagyon indokolt volt a megszerzése.

Az átigazolási stratégiánk fő pillére az, hogy tehetségeket gyűjtünk, de nem csak az NB II-es fiatal-szabálynak megfelelőeket. Tóth Milán, Doktorics Áron, Bukta Csaba, Szánthó Regő, Iyinbor Patrick volt vagy jelenlegi U21-es válogatottak. Olyanok, akikben jövőbeli potenciált látunk, és hozzáférhetőek voltak számunkra. Ez is a hosszú távú stratégiánk része.

Viszont fontos a rövid távú cél is, ami a feljutás. Terveink megvalósításában az akadémiának és az NB III-as csapatunknak is fontos szerepe van. Utóbbi az előbbinek a csúcsa. Nagyon sok tehetségünk van. Az elmúlt évben a Kubala Akadémia az utánpótlás-válogatott játékosok tekintetében az akaédmiai rangsorban a második helyet érte el. Tizenöt futballistát adtunk a korosztályos nemzeti csapatunknak. Most kezdem a hetedik évet az akadémiánál. Amikor belevágtam, azt mondtam, tíz évet mindenképpen adnék a projektnek. Viszont már szemmel látható, hogy van értelme.

Nem is terveznek letérni az útról?

Ha nem is tudunk mindenkit beépíteni az első csapatba, erre törekszünk. Az első és a második csapatunk a piramis csúcsa. Minden játékosnak látnia kell, hogy a fiatalok irányába mozdulunk. Mamusits Patrik az előző ősszel alig játszott a második csapatunkban, tavasszal már egyre többet. Most nyáron az első csapattal kezdte a felkészülést, és az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a felkészülési mérkőzéseken. Girsik Attila és Molnár Csaba is saját nevelésű játékosok, végigjárták az akadémia ranglétrát, és már az első keretben vannak.

A másodosztályban a 2005 után született játékosokra vonatkozik a fiatal-szabály, viszont Molnár és Girsik 2006-os születésűek, Mamusits 2005-ös. Az NB I-ben a 2004 után születettek a preferáltak. Az említett játékosok megkapták a lehetőséget, hogy az első kerettel készülhetnek és élni tudtak vele, így a felkészülési időszakot követően is az első keret tagjai maradnak. Girsik egyébként már tavasszal is rendszeresen játszott a felnőttek között.

A László András irányította második csapat játékosállományáról mi a legfontosabb tudnivaló?
A keret több mint 70 százaléka utánpótlás-korú játékos. Nagyon hasznos szakmailag, hogy a fiatalok a felnőttek között tudnak játszani. Tudom, hogy a szurkolóink azt szeretnék, hogy csak saját nevelésű vagy minél több saját nevelésű játékosunk legyen az első csapatban, de ahogy már említettem, idő kell a kinevelésükhöz. Ha minden évben egyet be tudunk építeni közülük a kezdőcsapatba, az már siker.

ESÉLYESEK, RIVÁLISOK

Mennyire befolyásolhatja a teljesítményüket az, hogy az első meccsük a feljutás egyik legnagyobb esélyesével, a Kisvárdával lesz, míg az utolsó mérkőzésüket a legősibb rivális, a Kispest ellen játsszák?
Ez mindenképpen érdekessé teszi az indulást és a zárást. Mindkét gárda nagy rivális. A Kisvárda a legfőbb vetélytársunk, hiszen ez a két csapat jelentette ki nyíltan a feljutási terveit. Ha a játékoskeretek értékét nézzük, ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye az NB I-be való felkerülésre. A sorsolás nem kívánságműsor, mindenkivel játszani kell, a pontokat pedig a végén kell összeszámolni.

Hány csapat között dől el a feljutás sorsa?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Az NB II minden évben komoly meglepetéseket hoz, mindig van egy „sötét ló”. Az elmúlt években a feljutók is gyakran ilyen csapatok közül kerültek ki, vagy legalábbis volt köztük olyan, aki nagyon megnehezítette a feljutó csapatok dolgát Önmagunk mellett a Kisvárda a legnagyobb esélyes, de a Szeged évek óta ott van a feljutásért vívott harcban. A Gyirmót nagyon jól erősített. A Mezőkövesd kiesett az NB I-ből, de sok változás történt a klubnál, kérdés, milyen gyorsan tudják beépíteni az új játékosaikat. A Honvéd hagyományai és tehetséges játékosai miatt szintén esélyes. A kérdés az, hogy a tulajdonosi viszonyaik hogyan és mikor rendeződnek. És mint már említettem, mindig van egy „sötét ló”…

HAGYOMÁNYTISZTELET

Az új Vasas-mez hányadik nekifutásra készült el?
Hosszú folyamat volt, több egyeztetést is tartottunk a gyártóval. Kiindulópontunk a jubileumi felszerelés volt, amit szurkolókkal együtt terveztünk. A célunk az volt, hogy ezt a vonalat vigyük tovább. A végső eredményért a kollégáimat illeti a dicséret. Hagyományokhoz méltó, igényes mezt szerettünk volna tervezni. A 2024/25-ös szezonban csak a Vasas játszik majd ilyen jellegű mezben. Reméljük, és azért dolgozunk, hogy a szép mezhez a kívánt végeredmény is párosuljon.

A KEDVENC

Meddig marad Tóth Milán a Vasas játékosa?
Komoly eredmény, hogy sikerült idehozni, akkor még nem volt slágerkérdés a sorsa. Örülök, hogy az előző bajnokságban megerősítette a döntésünket és felhívta magára a figyelmet.

A következő kiemelt lépés az volt, hogy sikerült megtartanunk, szerződést hosszabbítottunk vele. Remélem, együtt jutunk fel, és innen lesz válogatott.

Mit üzen az NB I-es feljutáson kívül másról nem álmodó szurkolóiknak?
Nagyon nagy szükségünk van rájuk, és számítunk a támogatásukra, mert csak együtt sikerülhet!”

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC