NB III-as csapathoz látogatnak.
Harmadosztályú együttessel játszik jótékonysági mérkőzés március 25-én, szerdán 17 órától az NB II-ben listavezető Budapest Honvéd, amely a Tarpa együtteséhez látogat.
A mérkőzésre becsületkasszás gyűjtést szerveznek, a befolyt összegeket pedig Kun Áron, tarpai kisfiú gyógykezelésére ajánlják majd fel.
„A gördülékeny belépést segítve, kérjük a gyűjtést szervező intézményektől a felajánlásra szánt összeget a bejáratoknál megtalálható becsületkasszába egységesen, megcímzett borítékban elhelyezni. Akik a mérkőzésen nem tudnak jelen lenni, de szeretnének támogatást nyújtani, a családhoz tartozó számlaszámon közvetlenül megtehetik. Számla tulajdonosa: Kun Attiláné Számlaszám: 67800106-00326751” – áll a Tarpa SC hivatalos közleményében.
A mérkőzésről szóló tájékoztatásában a Budapest Honvéd azt is bejelentette, hogy a találkozóra főként az elmúlt időszakban kevesebb szerepet kapó, illetve fiatal, elsősorban az NB III-ban bizonyító játékosai utaznak.












