nb1.hu

Nyíregyháza–ZTE: fejlődés és a feszültség elmúlása

A ZTE megszakította hosszú nyeretlenségét, Nyíregyházán folytatná a jó sorozatot.

A Nyíregyháza hazai pályán látja vendégül a ZTE-t, amely hosszú idő után nyert ismét bajnokit. Mindkét csapat számára nagy a tét, hiszen a pontok sorsát a bennmaradásért folytatott küzdelem is befolyásolja.

A Zalaegerszeg múlt szombaton, tizennégy forduló után megszerezte első győzelmét, ezzel elmozdult a kiesőhelyekről, és most Nyíregyházán játszik, ahol 1981 óta mindössze egyszer tudott nyerni az élvonalban. A szabolcsi városban eddig tizenkét alkalommal mérkőztek meg a felek, nyolcszor döntetlen született. Ha most is pontosztozkodás lenne, a kék-fehérek továbbra is a Nyíregyháza és a Kazincbarcika előtt maradnának a tabellán. A ZTE brazil játékosa, Diego Borges eltiltás miatt nem lehet ott a pályán, miután az előző fordulóban piros lapot kapott, viszont a hazaiaknál jó eséllyel játszik a zalaiak két korábbi külföldije, a montenegrói Bojan Sankovic és a görög Sztefanosz Evangelu.

Sztefanosz Evangelou meghatározó játékos a Szpariban: az ősszel kilenc tétmeccsen is kezdőként kapott lehetőséget, és mindannyiszor végig a pályán maradt. A belső védő a Fizz Ligában már kétszer is betalált ebben az idényben. A szombati mérkőzés előtt a klub honlapjának adott nyilatkozatot.

Az utóbbi két meccsen sikerült két pontot szereznünk nagyon erős csapatok ellen. Láttuk, hogy fejlődünk, de ha tényleg fejlődésről akarunk beszélni, akkor szombaton meg kell szereznünk a három pontot a Zalaegerszeg ellen. Az már valóban komoly előrelépés lenne.”

Stefanos Evangelou arról beszélt, mennyire jó érzés számára, hogy ismét találkozhat az előző klubjánál szerzett ismerősökkel. Elmondta, szereti és tiszteli őket, ugyanakkor a Spartacus győzelme az elsődleges célja, ezért mindent meg fog tenni a három pont megszerzéséért. Hozzátette, több olyan játékos is van még a Zalaegerszegnél, akivel örül majd újra találkozni, hiszen régóta nem látta őket, és olyan régi ismerősöket is szívesen látna viszont, akik már nem futballoznak, de a klub mellett állnak.

Ismerősök között

Kiemelte, hogy nagyon várja a mérkőzést, amely szerinte nehéz lesz, mert a ZTE kiváló csapat, jó futballt játszik és remek játékosokkal rendelkezik. Ugyanakkor bízik a saját együttesében, hiszen hazai pályán lépnek pályára, ezért mindenképpen meg kell szerezniük a három pontot, amit a szurkolók is megérdemelnek, akik mindig kitartanak mellettük.

Elmúlt a feszültség. A ZTE FC labdarúgó csapatánál nem is kis feszültség alakult ki már a sikertelen, hosszúra nyúlt széria következtében, de megvan az első győzelem, úgyhogy erre már nem lehet fogni semmit. Az egerszegiek szombaton a Nyíregyháza vendégei lesznek, ahol ismerős arcokból nem lesz hiány”

– írta a Zaol.hu.

A Zala vármegyei portál felidézte, hogy Szendrei Norbert, a ZTE FC csapatkapitánya számára a szombati meccs hazatérésnek számít, hiszen Nyíregyházán született, és ott élt egészen addig, amíg át nem került a Honvéd akadémiájára. A csapatkapitány a héten elmondta, hogy őt és társait is megviselte a 14 mérkőzésen át tartó nyeretlenség, emiatt feszültek voltak, de mostanra felszabadultabb lett a hangulat.

A Kazincbarcika elleni 5-0-s győzelemnél a gólokat a brazil légiósok, valamint Kiss Bence szerezték, így érdekes kérdés, Nuno Campos milyen összeállításban küldi majd pályára a csapatot szombaton. Az elmúlt fordulókban a három belső védő fix pont volt, ám a legutóbb kiállított Diego Borges egymeccses eltiltás miatt ezúttal nem játszhat. Emiatt nem valósulhat meg a „győztes csapaton ne változtass” elv, de a portugál edzőnél amúgy sem biztos, hogy mindig érvényesül ez a szabály. Legutóbbi nyilatkozatában kiemelte, hogy mindig azokat a játékosokat választja, akiknek a karaktere a legjobban illik az adott ellenfélhez.

A szombati Szpari–ZTE mérkőzés 14.15-kor kezdődik, a nagy téttel bíró párosítás sok izgalmat ígér.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC