nb1.hu

Megcsinálta a házi feladatot, majd a meccs legjobbja lett Szoboszlai

A Liverpool magyar középpályása szemfüles góllal szerezte meg a vezetést.

A félidő lefújása előtt villant Szoboszlai Dominik a Marseille-Liverpool BL-meccsen. Egy szabadrúgásnál kihasználta, hogy Geronimo Rulli az új módival ellentétben nem fektetett embert a felugró sorfal mögé. Ezt látva Szoboszlai laposan lőtt, a labda pedig a kapuban kötött ki.

Szoboszlai Dominik fantasztikus BL-idényt fut, hiszen hét alapszakaszmeccsen már 4 gólnál és 3 gólpassznál jár, csapata, a Liverpool pedig immár negyedik a tabellán. Legutóbbi gólja arra volt jó, hogy megkezdje csapata a gólgyártást Franciaországban. A magyar középpályás a mérkőzés után elárulta, nem puszta improvizációról volt szó.

„Megcsináltam a házi feladatot. Azt mondták, senki sem fekszik a sorfalban, próbáljam meg laposan, így is tettem, megpróbáltam, sikerült!” – mondta szabadrúgásgóljáról, majd arra a kérdésre is reagált, megelőzte-e már Mohamed Szalahot mint az ilyesfajta pontrúgások első számú felelőse.

Szoboszlait több portál is elismerte a lefújást követően: az UEFA és a Liverpool-szurkolók is a mérkőzés legjobbjának választották.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC