nb1.hu

Újabb csapás a bajnok ETO-nak: az egyik legfontosabb szakember távozott

Steven Vanharen távozása újabb fontos változást jelent a bajnok ETO FC életében.

Az ETO FC hivatalosan bejelentette, hogy két sikeres szezon után távozik Steven Vanharen sportigazgató.

A 46 éves belga szakember 2024 nyarán érkezett Győrbe. Steven Vanharen komoly kapcsolati tőkével csatlakozott az ETO FC-hez, ezt pedig a klub a nehezebben induló élvonalbeli szereplés során is hasznosítani tudta. Ebben az időszakban több olyan játékos került a csapathoz, aki később meghatározó szerepet játszott a negyedik hely megszerzésében, majd a bajnoki címben is. Az ETO vezetőedző nélkül kezdte el a felkészülését.

Az első sikeres idény után a győriek a bizalom jeleként 2027 nyaráig meghosszabbították Vanharen szerződését. A klub közlése szerint a pályán mutatott teljesítmény, valamint a szigorú, de következetes struktúra és filozófia végül bajnoki címet eredményezett. Az ETO FC azt is kiemelte, hogy a belga sportigazgató munkája a pályán kívül és belül is nyomot hagyott a klubon.

A győriek szerint Vanharen a fiatal játékosok beépítése mellett a piaci környezetben is magasabb szintre emelte az ETO FC-t. Mint jeleztük, korábban Borbély Balázs vezetőedző a Ferencvároshoz távozott, erőnléti edzője pedig szintén követte őt a Fradihoz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC