nb1.hu

Feczkó a Soroksár védekezését is méltatta, Lipcsei egy vitatott játékvezetői döntésre tért ki

A Honvéd edzője a tervüket is elárulta.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Honvéd nem tudja megverni a Soroksárt vasárnap az NB II-ben, aztán a 93. percben Csontos Dominik gólja eldöntötte a bajnokit.

A kispestiek ezzel az 1-0-s sikerrel jelenleg vezetik a tabellát a másodosztályban, bár ha a Vasas ma este legyőzi a Vidit, akkor az angyalföldiek lépnek fel az első helyre. A Sori a 11. pozícióból várhatja a folytatást.

Feczkó Tamás az M4 Sportnak adott értékelésében többek között az ellenfél védekezését dicsérte, míg Lipcsei Péter kijelentette, hogy a 93. percben nem lehet gólt kapni.

Lipcsei Péter: „Jó meccset játszottunk. A 93. percben nem szabad gólt kapni, de nyilván Csonti egy kipattanót jól eltalált, ezzel pedig elveszítettük a meccset. Ha iksz lett volna a végeredmény, jobban örültünk volna. A játékosokkal elégedett vagyok, hiszen mentek előre és csinálták a dolgukat. Egy extra lövésből veszítettük el a meccset, de ahogy mondtam, ilyenkor már nem szabad gólt kapni.”

A riporter felvetette, hogy a második félidő derekán egy szituációt hevesen vitatott Lipcsei.

„Kundrák Norbi megelőzte a gyereket, de a játékvezető azt mondta, hogy kifelé ment a labda. A játékosom csatár, befelé akarta vinni a labdát. Én nem gondolom, hogy egy csatár olyan hülye, hogy kifelé vinné a labdát. Ezt reklamáltam, ezért kaptam a sárgát. Nem ezen múlt, de lehetett látni, hogy Baki nem is akarta megjátszani a labdát, Norbi pedig jól fogott pozíciót. Befelé ment a labda, de a játékvezető azt mondta, hogy kifelé ment. Nem tudok ezzel mit csinálni” – mondta Lipcsei.

Feczkó Tamás: „Abban bíztunk, hogy hamarabb el tudjuk dönteni a meccset. Gratulálok a Soroksárnak, ezúttal remekül megszervezték a védekezést. Ennyire jól védekezni még nem láttam a Sorit. Nagyon nehéz dolgunk volt, bár rúgtunk két kapufát, és volt, hogy a gólvonalról kotorták ki a labdát.

A sors igazságtalansága lett volna, ha ezt a meccset nem nyerjük meg. Örülök, hogy a fiúk az utolsó másodpercig bíznak magunkban és a csapatban, és mindenki megy a sikerért előre.

Az első félidőben a labdabirtoklás volt a lényeg, ezzel próbáltuk fárasztani az ellenfelet, hiszen ehhez a mély védekezéshez sok energia kell. Biztos volt, hogy ebbe elfáradnak és bele fognak hibázni. Jó lett volna hamarabb gólt szerezni, hiszen akkor nagyobb területek lettek volna mögöttük. Abban bíztuk, hogy a második félidőben fel tudjuk őket őrölni. A Debrecen elleni meccs előtt mondtam, hogy az utolsó negyedórában nem lőttünk gólt. Örülök, hogy ezen változtattak a fiúk. De inkább az első negyedórában rúgjuk a gólokat, hiszen akkor kicsit nyugodtabbak leszünk.”

A Honvéd a következő fordulóban a Szegedet fogadja, míg a Soroksár az Ajka otthonában vizitál.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.26 17 4 5 31 55
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.26 14 3 9 9 45
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.26 12 6 8 4 42
5.FC CSÁKVÁR KFT.26 10 10 6 7 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.26 10 9 7 10 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.26 9 9 8 -7 36
8.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.26 10 4 12 4 34
9.KARCAGI SC KFT.26 9 7 10 -9 34
10.TISZAKÉCSKEI LC KFT.26 8 9 9 -5 33
11.F.C. AJKA KFT.26 10 2 14 -11 32
12.SZEGED 2011 KFT.26 8 8 10 -5 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.26 5 9 12 -13 24
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.26 5 7 14 -19 22
16.ST. LŐRINC KFT.26 3 12 11 -12 21
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC