nb1.hu

Korábbi Barcelona-játékost igazolt a DVSC

Sergi Samper személyében komoly múltú középpályást igazolt a DVSC.

A DVSC hivatalosan is bejelentette a korábbi Barcelona-játékos, Sergi Samper szerződtetését.

 

A debreceni klub 1+1 éves szerződést kötött a 31 éves spanyol középpályással, aki Barcelonában született, és gyermekként a híres La Masia akadémián nevelkedett. Samper az U17-es korosztálytól egészen az U21-es válogatottig végigjárta a spanyol utánpótlás-válogatottakat, majd bemutatkozott az FC Barcelona felnőttcsapatában is. Később a Granada és a Las Palmas játékosaként is szerepelt, pályafutása során 25 La Liga-, valamint 93 spanyol másodosztályú bajnokin lépett pályára. A Bajnokok Ligájában is szerepelt, emellett Bajnokok Ligája-győztesnek, spanyol bajnoknak, Spanyol Kupa-győztesnek és klubvilágbajnoknak is mondhatja magát.

 

A spanyol futballt követően légiósnak állt, és a japán Vissel Kobe meghatározó játékosává vált. A klub színeiben 88 mérkőzésen szerepelt, miközben japán bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Ezt követően az FC Andorránál futballozott, majd 2024-ben a lengyel Motor Lublinhoz igazolt, ahol a nemrég véget ért idényben 30 mérkőzésen lépett pályára.

 

A DVSC kiemelte, hogy Samper Lengyelországban együtt dolgozott a Loki vezetőedzőjével, Gert Remmellel, így a szakember pontosan ismeri a képességeit. A debreceniek szerint a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező, képzett középpályás sokat tehet hozzá a csapat teljesítményéhez.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC