nb1.hu

Immár hivatalos: nem Robbie Keane lesz a Celtic edzője

A skót rekordbajnok Martin O'Neillnek szavazott bizalmat. A döntés azt is jelenti, hogy Robbie Keane egyelőre biztosan nem ülhet le a kispadra.

A Celtic hivatalosan is bejelentette, hogy Martin O’Neill marad a csapat vezetőedzője a következő idényben. A 74 éves szakember egyéves szerződést írt alá, amely további egy évvel meghosszabbítható.

O’Neill tavaly ősszel ideiglenes megbízatással tért vissza a glasgow-i együtteshez Brendan Rodgers távozását követően. Majd egy rövid megszakítás után januárban ismét átvette az irányítást.

Vezetésével a Celtic megvédte bajnoki címét, emellett a Skót Kupát is elhódította, így nem volt meglepetés, hogy a klub vezetősége végül hosszabb távon is mellette tette le a voksát – derül ki a csakfoci.hu írásából.

A rutinos szakember összesen 35 mérkőzésen irányította a csapatot két ideiglenes időszaka során, ezeken 27 győzelmet és négy döntetlent jegyzett. A zöld-fehér alakulat ráadásul hét egymást követő bajnoki sikerrel zárta az idényt.

A döntés Robbie Keane szempontjából is fontos fejlemény

Az egykori ír válogatott csatár nevét az elmúlt hónapokban többször is összefüggésbe hozták a Celtic kispadjával, még a Ferencvárostól történt távozása előtt és után egyaránt.

A skót klub – vélhetően a Keane-t ellenző szurkolók nyomására is – azonban végül a bevált megoldás mellett döntött. Így a szakember egyelőre lemondhat arról, hogy a számára különösen fontos klub vezetőedzője legyen.

A Ferencváros korábbi trénere ugyanakkor továbbra is érdekes név lehet a nemzetközi edzőpiacon, ám a Celtic-nél most legalább egy évre bezárult előtte az ajtó. Az pedig csak a jövő zenéje, hogy a skót rekordbajnoknál valaha újra napirendre kerül-e a kinevezése.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC