A Riga FC 1–0-ra legyőzte az ETO-t a Konferencia Liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, de Frenks Davids Orols szerint a párharc érdemi része még messze nem ért véget.
A lett bajnok kapusa úgy érzi, csapata akár nagyobb előnyt is szerezhetett volna a visszavágóra. A Riga játékosai között a lefújás után is téma volt, hogy jobban kellene örülniük a győzelemnek, Orolsban azonban inkább az maradt meg, hogy két, akár három gólt is szerezhettek volna.
Magyarországon még csak most kezdődik minden – akkor kezdődik majd igazán. Az edző és néhány játékos is azt mondta, hogy jobban kellene örülnünk a győzelemnek, mégis az az érzésünk, hogy bár nyertünk, ennél is többet tehettünk volna, és legalább két gólt szerezhettünk volna. Még jobb lett volna, ha hármat.”
A Riga arra is felkészült a Sportacentrs.com jelentése szerint, hogy az ETO öt védővel állhat fel, átengedi a labdát és a kezdeményezést. Orols szerint pontosan ezt kapták az első találkozón, de arra számít, hogy Győrben teljesen más képet mutat majd a mérkőzés.
„Ahogy mondtam, Magyarországon kezdődik majd igazán minden. Felkészültünk arra, hogy öt védővel játszhatnak, átengedik nekünk a labdát és a kezdeményezést, és így is történt. Szerintem Magyarországon teljesen más mérkőzés lesz.”
A 26 éves kapus szerint az ETO jó szintet képvisel, és az európai kupaporondon eleve nem lehet gyenge ellenféllel számolni. A Riga a mérkőzést megelőző napokban részletesen elemezte a magyar bajnok játékát, külön figyelve a technikás futballistákra és a gyors szélsőkre.
Fókuszban a magyarok
Orols Vitális Milán távozását is szóba hozta. A kapus nevetve jegyezte meg, hogy az egyik technikás játékos már nincs az ETO-nál, miután a csapatkapitány az AEK Athénhoz igazolt. Schön Szabolcsot külön is kiemelte, és arra is felhívta a figyelmet, hogy több győri játékos veszélyes lehet pontrúgásokból.
A Riga öltözőjében ugyanakkor nem akartak túl nagy jelentőséget tulajdonítani Vitális távozásának. Orols szerint az edző azonnal világossá tette, hogy nem ezzel kell foglalkozniuk, hanem saját játékukra és feladataikra kell koncentrálniuk.
Jó csapat – a magyar bajnok nem lehet rossz csapat. Valaki talán hallott valamit Vitális lehetséges átigazolásáról, de az edző rögtön azt mondta, hogy nem kell ezen rágódnunk, saját magunkra kell koncentrálnunk, és el kell végeznünk a saját feladatunkat.”
A számok alapján a Riga irányította az első mérkőzést: 13:5 volt a lövések, 5:3 a kaput eltaláló próbálkozások, 8:1 pedig a szögletek aránya. Az ETO ugyanakkor kevés lehetőségből is veszélyt teremtett, az első félidőben kapufáig jutott, a másodikban pedig Orolsnak egy távoli lövésnél és egy kiugrás után is védenie kellett.
A lett kapus éppen ezért arra számít, hogy a győri visszavágón még nagyobb koncentrációra lesz szükség. Az 1–0-s rigai siker előnyt jelent csapatának, Orols szavai alapján azonban a Riga egyáltalán nem tekinti lezártnak a párharcot.
Riga–ETO: egy balszerencsés öngól után is nyílt maradt a párharc














