Három játékos is komoly büntetést kapott.
Két játékos is súlyos eltiltást kapott a Fejér vármegyei harmadosztályú Mány II.–Etyek II. találkozón történtek után. A helyi média utánajárt a súlyos ítéletek hátterének, s mint megtudták, rasszista megnyilvánulások adták az alapot az elmarasztalásokhoz.
Az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi ülésén úgy határoztak, hogy a mányi Radovics Mártont 2026. március 26-ig, míg az etyeki Nagy Nimean Zoltánt 2025. november 11-ig minden labdarúgó mérkőzéstől eltiltanak.
Mint azt a feol.hu megtudta, a mérkőzésen a két játékos rasszista kijelentéssel degradálta egymást, amely miatt a játékvezető egyaránt piros lapot mutatott fel. Nem volt ez másképp Nánai Marcell – a vármegyei másodosztályban szereplő Polgárdi játékosa – esetében sem, akit a következő tíz bajnokiről tiltott el a szövetség.
(A kiemelt kép illusztráció)












