Ádám Martin 5 hónap után tért vissza ismét a pályára.
A mérkőzést megelőzően harmadik helyen álló Paksot fogadta, az 5. helyen álló Puskás Akadémia.
I. félidő
Rögtön a 6. percben Osváth beadását követően Szendrei került helyzetbe, Szappanos azonban bravúrral védett. A 9. percben ismét Szappanos mentette meg a Puskás Akadémiát a bekapott góltól: Szabó fejelt kapura, de Szappanos kiütötte a labdát. Egy perccel később Tóth fejelte a labdát a kapufára, a kipattanóra Szendrei érkezett, aki szintén a kapufát találta el. A 15. percben a debütáló Ásványi hibázott és büntetőt kapott a Paks – Horváth Kevin állt a labda mögé és könyörtelenül berúgta a labdát. (0-1) Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a Puskás Akadémia is büntetőhöz jusson – Kovácsik ütközött Fameyehvel, a büntetőhöz Nagy Zsolt állt oda és ő is értékesítette a saját büntetőjét. (1-1)
A 44. percben Nagy elött adódott lehetőség, de a kapu fölé lőtt.
II. félidő
Az 55. percben Lukács veszélyeztetett, de Szabó még tisztázni tudott Nissila elől. Újabb kapufa a 75. percben, most Osváth találta el. A 78. percben újabb Szappanos bravúr. A 83. percben ismét megszerezte a vezetést a Paks – Osváth Attila baloldalról adott be, ám beadásába nem ért senki, az pedig olyan jól tekeredett, hogy Szappanos kapujában kötött ki. (1-2)
Fizz Liga, 19. forduló:
Puskás Akadémia-Paks 1-2 (1-1)
Pancho Aréna, v.: Karakó F.
gólszerzők: Horváth (17.), Nagy (23.), Osváth (83.)
sárga lap: Ásványi (15.), Kovácsik (21.), Nagy (30.), Vékony (50.), Markgráf (89.), Duarte (94.)
Puskás Akadémia: Szappanos – Nagy, Markgráf, Golla, Maceiras – Fameyeh (Németh 77.), Ásványi (Nissila 46.), Duarte – Dárdai (Vékony 19.), Lukács, Soisalo (Harutyunyan 81.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Paks: Kovácsik – Zeke, Vécsei, Szabó, Lenzsér, Osváth – Horváth, Papp, Windecker (Ádám 78.) – Szendrei (Gyurkits 59.), Tóth (Balogh 91.). Vezetőedző: Bognár György.
Frissítés
Őszinte edzői reakciók, önkritikus mondatok és meccshangulat az oldalvonal mellől a 19. forduló szombatjáról. Részletek itt.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












