nb1.hu

Egykori játékosa és a VAR okozta a Diósgyőr vesztét a Pancho Arénában

Hiába vezettek a vendégek, a pontszerzés így sem jött össze nekik.

Az előző három bajnokiját veretlenül záró Diósgyőr jó sorozata szombaton a Puskás Akadémia otthonában folytatódhatott volna. A felcsútiak pedig abban bíztak, hogy egy győzelemmel beérik a harmadik helyen álló DVSC-t.

A 10. percben a vendégek kerültek közelebb a céljukhoz, hiszen Mucsányi Miron gólpassza után Acolatse volt eredményes. A légiós szépen eltolta a labdát Szappanos mellett, majd nagyjából 10 méterről lőtt a kapuba.

A 19. percben 1-1-re módosult az állás: Dárdai lövését még védte Sentic, de a kipattanót Lukács bepofozta. Az 5-szörös magyar válogatott labdarúgó nem ünnepelte látványosan a gólját. Ez nem volt meglepő, hiszen a 2022/23-as idényben a diósgyőri együttest erősítette.

A második játékrész elején újra Lukács villant meg, ezzel pedig már 2-1 állt az eredményjelzőn. Lukács Dániel a mostani idényben már 11-szer volt eredményes az NB I-ben, ezzel vezeti a góllövőlistát.

A 79. percben újra a Puskás Akadémia kapujára került a labda, Holdampf köszönt be. Aztán hosszabb pauza és VAR-vizsgálat is jött. Végül lest láttak, így maradt a 2-1.

A Diósgyőr jövő pénteken a Ferencváros ellen javíthat, míg a Puskás Akadémiára rangadó vár az ETO otthonában.

Fizz Liga, 17. forduló:
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1026 néző, v.: Kovács I.
gólszerzők: Lukács (19., 47.), illetve Acolatse (10.)
sárga lap: Szolnoki (78.), illetve Mucsányi M. (16.)
Puskás Akadémia FC: Szappanos – Favorov, Golla, Markgráf, Ormond-Ottewill – Szolnoki, Duarte – Dárdai (Kern, 80.), Vékony (Okeke, 66.), Nagy Zs. (Soisalo, 80.) – Lukács (Fameyeh, 91.)
Diósgyőri VTK: Sentic – Gera, Kecskés (Bárdos, 52.), Szatmári, Bokros – Vallejo (Holdampf, 65.) – Babos (Jurek, 76.), Mucsányi M. (Demeter, 76.), A. Keita, Acolatse – Sajbán (Bényei, 65.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
2.Ferencvárosi TC30 18 5 7 26 59
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC30 13 8 9 14 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC