nb1.hu

Pető szerint magyar válogatott lehet a Vidi csapatkapitánya, Hornyák kifakadt

Radenkovics kiemelt egy periódust a meccsből.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Fehérvár 2-0-ra legyőzte a DVSC-t az NB I-ben.

Még nagyobb lett a baj: Fehérváron is kikapott a DVSC

A lefújás után Pető Tamás, a Vidi vezetőedzője értékelt.

„Boldog vagyok, nagyon fontos három pontot szereztünk. Sokat tettünk ezért már az elmúlt meccseken is, most végre a kapufáról befelé pattant a labda, nem kifelé. A mérkőzés egészét kontrolláltuk, megfelelő volt a hozzáállásunk és a helyzetkihasználásunk is. Gradisar a tavasszal kevesebbet játszott, nagyon mélyről jött fel, örülök, hogy újra gólokat szerzett. Ő minden edzésen és minden meccsen rengeteget tesz a sikerért, amikor nem szerez gólt, a mezőnyben akkor is szinte két ember helyett dolgozik. Csongvai is fiatal játékos, de máris csapatkapitány, neki kell lennie az egyik vezérünknek. Pár hete volt egy komoly négyszemközti beszélgetésünk, azóta nagyon jó úton halad! Ha így játszik a továbbiakban is, hamarosan kopogtathat a válogatott ajtaján.”

A jövőjéről is beszélt Máté Csaba a DVSC fehérvári veresége után

A Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a DVTK-val.

„Óriási csalódás” – kezdte Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője. „Az utóbbi időben az ellenfelek védekező felállásban jönnek hozzánk és rombolni akarják a játékot, de ezt meg kellett volna oldanunk. Arra gondoltunk, hogy egy kontrából tud valamit kihozni az ellenfél, ez meg is történt, meg kellett volna Levinek állítani az ellentámadást. Az első félidőben elpuskáztuk a helyzeteinket, a vezető gól után kellett volna rúgnunk még párat, az ellenfél egyszer futott el és be is talált. Úgy gondolom, ez a mérkőzés nem ejt sebet a játékosok önbizalmán, de a jövőben ki kell küszöbölnünk az egyéni hibákat.”

Tudtuk, hogy a Puskás Akadémia középpályáján fizikálisan erős játékosok szerepelnek, így próbáltunk velük szemben játszó játékosokat pályára küldeni, de ez – mint az első 15 percben kiderült – nem volt eredményes” – mondta Vladimir Radenkovics, a DVTK trénere. „Utána egyenlő erők küzdelmének tűnt, a második félidőben történt változtatásokat követően a védekezésben tudtuk kontrollálni, hogy ne tudjon az ellenfél helyzeteket kialakítani, átmenetekben pedig jók voltunk, a gólunk is ebből született. Olyan mentalitással kell pályára lépni, ahogy a második félidő első tíz perce után játszottunk.”

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC