nb1.hu

Parázs meccsre számít Klafuric, folytatnák jó szereplésüket a lila-fehérek – reakció

Így várják a fővárosi rangadót a csapatok.

20.00: Honvéd-Újpest

 

Fővárosi rangadóval indul pénteken az NB I 28. fordulója. A Bozsik Arénában fogadja a Honvéd az Újpest együttesét. A presztízs mellet az utóbbi évek legfontosabb mérkőzésére készülnek egymással a felek, hiszen mindkét csapatot a kiesés réme fenyegeti. Igaz a lila-fehérek valamivel, pontosan hat ponttal jobb helyzetben vannak, mint a kispestiek, de nem mehetnek ők sem biztosra. A hetedik helyen álló Újpest az edzőváltás óta nem kapott ki és egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehet afelé, hogy jövőre is élvonalbeli csapat legyen. Dean Klafuric tanítványainak is ez a vágya, akik bár még a 11. helyről várják a párharcot, egy esetleges győzelemmel ideiglenesen biztosan elkerülnének a kieső zónából. 

 

A szezonban már kétszer találkoztak egymással a csapatok, a szeptemberi gólnélküli döntetlen után, januárban hazai pályán 2-1-re nyertek az újpestiek. 

 

Dean Klafuric (Honvéd): Sokkal nehezebb volt a MOL Fehérvár FC ellen készülni, hiszen az volt Bartosz Grzelak első meccse a fehérvári kispadon. A Vasasnál ideiglenes edzővel találkoztunk, ott is volt ezért bizonytalanság az ellenfél várható stílusát illetően. Nebojsa Vignjevic kollégámat illetően kicsit másabb a helyzet, hiszen régóta a magyar futballban dolgozik, sőt a Honvédnál is megfordult a múlt szezon végén, szóval van elképzelésünk arról, hogy mit szeretne majd pénteken látni a pályán. Összegezve, nem nehéz a felkészülésünk, hiszen főként saját magunkra koncentrálunk, a szurkolóink és a saját elvárásainknak szeretnék megfelelni, nem az ellenfelhez szeretnénk alkalmazkodni. A Vasas ellen ugyan győztünk, de nem voltam elégedett, ezúttal ebben a tekintetben is szeretnék előrelépést látni. Az Újpest egy jó csapat, parázs meccsre számítok ellenük. Mindkét gárdának szüksége van a pontokra, így izgalmas mérkőzést láthatnak a szurkolók. Lenyűgöző, hogy mindig, mindenhol mögöttünk a Kispest-tábor. Nagy derbi ez, nem is vitás, az Újpest otthonában már láttam, hogy milyen párharcot vívnak a szurkolók egymással, ráadásul most mi leszünk hazai pályán, így még szebben mutat majd a stadion.

 

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
2.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC