Horváth Krisztofer három gólpasszt osztott ki a mérkőzésen.
A Paks az első hely megtartásáért lépett pályára a 14. fordulóban az Újpest ellen, míg a fővárosiak az ideiglenesen megbízott Bodor Boldizsár irányításával utaztak Paksra. A mérkőzést felvezető cikkünkben megemlítettük, hogy Hahn János nagyon nehéz mérkőzésre számít.
I. félidő
Rögtön a mérkőzés első 10 percében előtérbe került a VAR, először a 4. percben Horváth esett el a paksi tizenhatoson belül, de ahogyan a bíró, úgy a VAR sem ítélt tizenegyest, ezt követően pedig Galambos szerzett gólt, de lesről és a VAR is így látta. Zeke került helyzetbe a 19. percben, de lövése nem sokkal a kapu fölé ment. A 23. percben megszületett a mérkőzés első találata – Horváth passzolt a tizenhatoson belülről Aljosa Matkohoz, aki közelről nem hibázott. (0-1)
Beridze duplázhatta volna meg sem sokkal később az Újpest előnyét, de Kovácsik a helyén volt. A hosszabbításban még Banai védte Vécsei lövését, de mást említésre méltó dolog nem történt.
II. félidő
A második félidő azonnal egy nagy hibával kezdődött – Kovácsik elhúzta Beridze lábát a tizenhatoson belül, a bíró pedig büntetőt ítélt. A büntetőt Beridze rúgta, de Kovácsik Ádám védeni tudta a tizenegyest. Tajti Mátyás duplázta meg az Újpest előnyét – Horváth passza után okosan a bal sarokba lőtt Tajti. (0-2)
A 61. percben a Paks szépíthetett volna a csereként beálló Böde révén, de Banai hatalmas reflex védésének köszönhetően maradt a 0-2.
A 69. percben pedig Fiola blokkolt óriásit. Újabb Horváth Krisztofer gólpassz, ez már a harmadik neki – Rasak indította Horváthot, aki önzetlenül passzolt Aljosa Matko elé, aki az üreskapuba talált. (0-3)
Két csere összehozta a Paks szépítő találatát – Pető Milán passzolt be Böde Dánielhez, aki egy cselt követően betalált. (1-3)
A 93. percben kissé elszabadult a pokol, több sárga lapot is kiosztott a bíró.
Fizz Liga, 14. forduló:
Paks-Újpest 1-3 (0-1)
Fehérvári úti stadion, v.: Rúsz M.
gólszerzők: Matko (23., 75.), Tajti (57.), Böde (84.)
sárga lap: Fiola (37.), Lenzsér (50.), Ganea (94.), Kinyik (94.), Rasak (94.)
PAKS: Kovácsik – Lenzsér, Kinyik, Vécsei – Hinora (Osváth 57.), Gyurkits (Pető 76.), Balogh (Horváth 46.), Papp, Zeke (Silye 57.) – Hahn, Galambos (Böde 46.). Vezetőedző: Bognár György.
ÚJPEST: Banai – Tamás, Nunes, Bese (Kaczvinszki 84.), Fiola – Horváth (Gergényi 77.), Lacoux, Rasak, Matko (Ganea 84.) – Tajti (Geiger 70.) – Beridze (Ljujic 84.). Vezetőedző: Bodor Boldizsár.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












