Két remek gólt szereztek a hazaiak.
A paksiak a Fradi elleni nagy zakó után, míg a fehérváriak a Mezőkövesd elleni sikert követően várhatták az egymás elleni találkozót.
I. FÉLIDŐ
Az első 10. percben az ismerkedésen volt a hangsúly a csapatoknál. A 14. percben jött az első komolyabb lehetőség, de Szappanos nagy bravúrral védeni tudta Katona lövését. A folytatásban a mezőnyben folyt a csata. Főként a paksiak jutottak el az ellenfél kapujáig, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az iramra nem lehetett panasz az első félidőben, viszont gólt még nem láthattak a nézők.
II. FÉLIDŐ
A folytatásban nagyobb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, aminek az 53. percben meg is lett az eredménye. Silye bal oldali beadása a hosszú oldalon érkező Windeckert találta meg, aki közelről vette be a fehérváriak kapuját. Mindkét vezetőedző próbált a cserékkel frissíteni, de a hazaiak maradtak továbbra is támadásban. A félidő közepén a csereként beálló Böde, valamint Bőle előtt is nyílt lehetőség a gólszerzésre, de kimaradtak a helyzetek. Nem úgy, mint a 73. percben, amikor Mezei a bal oldalon tolta befelé a labdát majd egyszer csak úgy döntött ellővi azt nagyjából 23 méterre a kaputól. Gyönyörű lövése a hosszú alsóban kötött ki, így gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A hátralévő időben gyűrték egymás a csapatok, de egy Szabó Levente-lövést leszámítva – amit Szappanos hárított – komolyabb lehetőség nem adódott. A paksiak 2-0-s győzelmüknek köszönhetően feljöttek a hatodik helyre, a Fehérvár maradt a kilencedik a tabellán.
OTP Bank Liga, 6. forduló
Paksi FC-Fehérvár FC 2-0 (0-0)
Paks, v.: Vad II.
gólszerzők: Windecker (53.), Mezei (73.)
sárga lap: Kovács K. (8.), Windecker (38.), Lenzsér (52.), illetve Christensen (45.), Serafimov (56.), Karamoko (63.)
Paksi FC: Szappanos – Kovács K. (Osváth, a szünetben), Lenzsér (Mezei, 56.), Kinyik, Szabó J. – Papp – Haraszti (Hahn, 87.), Windecker, Balogh B., Silye (Bőle, 68.) – Könyves (Böde, 68.)
Fehérvár FC: Tóth B. – Csongvai, Serafimov, Spandler, Fiola (Bambock, 79.) – Kalmár, Christensen (Flores, 57.) – Karamoko (Pető, 71.), Katona (Szabó L., 57.), Schön (L. Kastrati, 57.) – Kodro
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | MTK Budapest | 7 | 4 | 2 | 1 | 5 | 14 |
2. | DVTK | 7 | 4 | 1 | 2 | 6 | 13 |
3. | DVSC | 6 | 4 | 0 | 2 | 4 | 12 |
4. | Paksi FC | 6 | 3 | 2 | 1 | 2 | 11 |
5. | Puskás Akadémia FC | 7 | 3 | 2 | 2 | -1 | 11 |
6. | Újpest FC | 7 | 3 | 2 | 2 | -2 | 11 |
7. | Ferencvárosi TC | 4 | 3 | 0 | 1 | 10 | 9 |
8. | Kecskeméti TE | 6 | 3 | 0 | 3 | 1 | 9 |
9. | Fehérvár FC | 6 | 1 | 1 | 4 | -4 | 4 |
10. | Mezőkövesd Zsóry FC | 6 | 1 | 1 | 4 | -6 | 4 |
11. | Kisvárda Master Good | 6 | 1 | 1 | 4 | -6 | 4 |
12. | ZTE FC | 6 | 1 | 0 | 5 | -9 | 3 |