nb1.hu

Paks: a kölcsönadott kapus és az 57-szeres válogatott védő is az MTK-hoz igazolhat

Az NB1.hu már többször beszámolt arról, hogy az élvonalba feljutott MTK-nak komoly átigazolási tervei vannak. A kiszemeltek között szerepel az Újpest alapembere, Nemanja Antonov, míg Hej Viktor, a Kisvárda középpályása már megállapodott a kék-fehérekkel arról, hogy náluk folytatja a pályafutását. Szintén a kívánságlistán van Nenad Besirovic, a Mezőkövesd alapembere.

Az NB1.hu több forrásból úgy értesült, hogy az MTK végleg megvásárolja Rácz Gergőt, aki a tavasszal a Paks kölcsönjátékosaként segítette hozzá a védéseivel a fővárosiakat a feljutáshoz. Ráczot 2024 nyaráig köti szerződés a tolnaiakhoz, a piaci értékét a Transfermarkt 250 ezer euróra becsüli.

Az NB1.hu úgy tudja, nem csak Rácz lesz az egyetlen érkező Bognár György csapatából. Információink szerint a kapussal együtt igazolhat a Hidegkutiba az 57-szeres magyar válogatott Kádár Tamás is, akinek a nyáron lejár a szerződése. A Transfermarkt a piaci értékét 400 ezer euróra taksálja.

Kádár pótlására a paksiak Hegedűs Jánost szemelték ki, akit az ETO is csábít. Híreink szerint a középső védő semmiképpen nem marad a Vasasnál.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC