A megyei portál osztott meg részleteket a munkálatokról.
Az NB III Északkeleti csoportjában utolsó előtti helyen álló Ózd-Sajóvölgye stadionjában megkezdődtek a felújítási munkálatok – erről a boon.hu számolt be.
A megyei portál szerint első körben 300 millió forintot fordítanak a fejlesztésekre. Ebből a pénzből megvalósul a hosszú egyenesben lévő lelátó rekonstrukciója, valamint a szemközti részen egy kétszáz fős szektort hoznak létre a vendégcsapatok szurkolóinak. A klubépület mellett a sajtóhelyek is megújulnak, az eredményt pedig majd egy 24 négyzetméteres ledfalon lehet követni. Az is kiderült, hogy a stadion körbekerítése is része a projektnek, továbbá beléptető kapukat is telepítenek.
A 22 ponttal rendelkező ózdiak 23 forduló után a 15. helyen állnak a tabellán. Azért nem reménytelen a helyzetük, hiszen a 12. Nyíregyházával szemben csupán 3 egység a hátrányuk.












