nb1.hu

A Fradi egyik El-riválisa után a másik is edzőt váltott

Elődjének 39 nap után köszönték meg a munkát, ő a csapat harmadik edzője a szezonban.

Az Európa-ligában később a Ferencvárossal is összecsapó Nottingham Forest hivatatalosan is bejelentette, hogy mostantól vezetőedzőként Sean Dyche irányítja a csapat munkáját.

Dyche még ifi játékosként futballozott is a Forestben, stábjában a Nottingham több korábbi játékosa is helyet kapott. A bejelentés szerint segítői között Tony Loughlan, Ian Woan és Steve Stone is helyet kap.

Dyche már a harmadik edző a szezonban, aki leül a Nottingham kispadjára. A gyenge szezonrajt után Nuno Espirito Santo munkáját köszönték meg, majd Ange Postecoglu érkezett, ám ő csak 39 napot élt meg a Forest élén.

Az angol klub az Európa-ligában érdekelt, amelyben a Ferencvárossal is megmérkőzik majd. Az alapszakasz utolsó fordulójában, január 29-én fogadja a magyar bajnokot. Érdekesség, hogy tegnap a Fradit majd szintén vendégül látó Rangers élén is új szakembert jelentettek be.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC