nb1.hu

Női U19-es válogatott: egy gól döntött Skócia ellen – reakció

A hajrában dőlt el a meccs.

A magyar női U19-es válogatott 1-0-ra legyőzte Skóciát, a Spanyolországban rendezett felkészülési tornán. Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata a hajrában nyerte meg a találkozót.

 

ÍME, AZ MLSZ BESZÁMOLÓJA:

“Női U19-es válogatottunk Spanyolországban szerepel felkészülési tornán, ahol 1-0-s sikert aratott a skót csapattal szemben.

A spanyolországi Pinatarban szerepel felkészülési tornán női U19-es együttesünk. A csapat a torna előtt még egy mérkőzést játszott Csehországgal, amely 1–1-es döntetlent hozott.

Pénteken aztán Skócia volt az ellenfelünk. Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata jól kezdte a találkozót, az első 15 percben nagy nyomás alatt tartotta fizikálisan erős ellenfelét és egy veszélyes helyzetet is kialakított, amiből azonban nem született gól.

Ezt követően kissé megtorpantunk és a játékrész második fele leginkább a védekezésről szólt, de ebben is jól teljestett a válogatott.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, a cserék jól szálltak be a mérkőzésbe, lendületet adtak a csapatnak. A 83. percben pedig Kovács Aida egy szögletet követően fejelt a kapuba és ezzel be is állította a végeredményt (1–0).

– Pozitívum, hogy a csapat nem fáradt el a mérkőzés végére, fizikálisan is felvettük a versenyt a skótokkal, sőt kombinatív játékban talán kicsit föléjük is nőttünk. A találkozó végén még tudtunk energiákat mozgósítani, mivel jó fizikai és mentális állapotban van az együttes. Ez köszönhető a klubokban végzett munka minőségének is. A csehek elleni második félidővel is elégedett voltam, ma tudtuk azt a teljesítményt folytatni. Örülök, hogy jól állunk a csapat építésével. Az utolsó itteni mérkőzésen szeretnék azoknak is lehetőséget adni, akik eddig nem játszottak és bízom benne, hogy bizonyítani tudják, itt a helyük a válogatottban – nyilatkozta Turtóczki Sándor szövetségi edző.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország-Skócia 1–0 (0–0)

Magyarország:

Borók Dorina, Németh Adél, Sajti Krisztina, Kovács Aida, Tuza Petra, Savanya Csilla, Mészáros Cecília, Nagy Lili (László Henrietta, 64.), Mayer Zsófia, Siber Glória, Sipőcz Virág (Kiss-Lantos Hanna, 64.)

Női U19-es csapatunk legközelebb február 20-án lép pályára helyosztó mérkőzésen.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC