nb1.hu

Magyar tehetségért 1,7 millió eurót is kínáltak, de nemet mondott a klubja

Sérülése ellenére továbbra is hosszú távon számol vele a dán élvonal bajnoka.

A Köbenhavn nem engedi el egyelőre Németh Hunort, pedig a Tipsbladet értesülése szerint már több ajánlat is érkezett érte, köztük egy 1,7 millió eurós a belga Westerlótól.

A dán lap szerint a Westerlo többször is megpróbálta megszerezni a 19 éves magyar középpályást, és a legutóbbi ajánlata már elérte az 1,7 millió eurót. Az FC Köbenhavn azonban minden megkeresést visszautasított.

A dán klubnál továbbra is hosszú távon terveznek Németh Hunorral, akiben komoly fejlődési potenciált látnak. A vezetők célja, hogy tudatosan építsék fel a magyar játékos pályafutását, ezért nem szeretnének túl korán megválni tőle. A klubnál úgy vélik, korábbi példák is bizonyították, hogy a fiatal tehetségekkel szembeni türelem hosszú távon megtérül.

A középpályás egyelőre még nem mutatkozhatott be a Köbenhavn első csapatában, mivel sérüléssel bajlódik, de a klub bizalma továbbra is töretlen iránta.

Frissítés

Nagy szavakkal mutatták be Markgráf Ákost Dániában.

Nagy szavakkal mutatták be Markgráf Ákost Dániában

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC