nb1.hu

Nem mondott meglepőt az éllovas edzője, amikor az átigazolási tervekről beszélt

Várják a sérült játékos visszatérését.

Jó helyzetben van a Szarvasi FC, hiszen a Békés megyei élvonalban az első helyről várhatja a folytatást.

Az éllovas ebben az idényben csak egy meccsen hullajtott pontokat (a Gyomaendrőd elleni összecsapás végeredménye 2-2 lett). Az eddigi teljesítményt figyelve nem meglepő, hogy télen nem lesz nagy jövés-menés a bajnokesélyesnél.

„Túl nagy mozgásra nem lehet számítani az öltözőben, reményeim szerint a térdműtétjéből egy éve lábadozó Polonszki Patrik felépül. Vele és maximum, egy-két új játékossal számolok abban az esetben, ha lesz távozónk, de még senki nem köszönt el tőlünk véglegesen, ami reméljük így is marad” – nyilatkozta a beol.hu-nak a vezetőedző, Somogyi János.

Azt érdemes megjegyezni, hogy a nyár mozgalmas volt a gárdánál, hiszen 9 új játékos érkezett. A labdarúgók zömének NB III-as rutinja is van.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC