nb1.hu

Duplázott a saját csapata ellen pályára lépő játékos, drámai hajrá az Amatőr Kupa-döntő visszavágóján

Félegyházi Krisztián duplázott a Szekszárd ellen.

NB III-as fordulót rendeztek a szerdai napon. A hétvégi Magyar Kupa-játéknap után minden csapat pályán volt.

Észak-Nyugaton játszották az egyetlen délelőtti meccset, ahol az Újpest II ellen hátrányból fordított a Dorog. A hazaiak Helmich Pál góljával kerültek előnybe, majd Tischler Patrik egyenlítése után a győzelmet is megszerezte a Dorog.

Az előző Amatőr Kupa döntőjének „visszavágóját” rendezték Tarpán, ahol a Gödöllő vezetett, de a Tarpa még az első félidőben fordított. A hajrára maradt a dráma, hiszen Szita Bence a 83. percben egyenlített és megmentett egy pontot a Gödöllőnek. Észak-Keleten debreceni rangadót is rendeztek, a DEAC 2-0-re nyert a kis Loki ellen.

Dél-Keleten a III. Kerületi TVE Elek Bence vezetésével győzte le idegenben a Tiszaföldvár együttesét, míg Dél-Nyugaton az MTK tartalékcsapata hetet vágott a Balatonlellének. Ebben a csoportban a Dombóvár-Szekszárd találkozó 10 gólt hozott, 5-5-ös végeredmény született. Érdekesség, hogy a hazaiaknál duplázott az a Félegyházi Krisztián, aki korábban a két csapat felkészülési meccsén a szekszárdiaknál játszott.

NB III, 2. FORDULÓ

ÉSZAKKELETI CSOPORT
Putnok FC–Termálfürdő FC Tiszaújváros 3-0
FC Hatvan–Bacsó Beton-Cigánd SE 1-5
Tarpa SC–Gödöllői SK 2-2
Debreceni VSC II–Debreceni EAC 0-2
Kisvárda Master Good II–Sényő FC-ZMB Building 4-0
Nyíregyháza Spartacus FC II–Tiszafüredi VSE 2-3
Füzesabony SC–Ózd-Sajóvölgye 0-0
Eger SE–Diósgyőri VTK II F4R 2-1
ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
Újpest FC II–Dorogi FC 1-2
Ikoba Beton Zsámbék–VSC 2015 Veszprém 2-4
Szombathelyi Haladás–Bicskei TC 0-2
Budaörs–ETO Akadémia 4-0
Puskás Akadémia FC II–Gyirmót FC Győr 0-1
Komárom VSE–Balatonfüredi FC 1-2
Credobus Mosonmagyaróvár–Frutti Drink-Perutz FC Pápa 2-1
FC Sopron–Opus Tigáz Tatabánya 3-2
DÉLKELETI CSOPORT
Dunaharaszti MTK–Szegedi VSE 2-2
Vasas FC II–Gyulai Termál FC 1-1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II–Budapest Honvéd FC II 2-2
Meton-FC Dabas SE–BKV Előre 1-2
Csepel SC–ESMTK 2-0
Monor SE–Hódmezővásárhelyi FC 2-2
Tiszaföldvár SE–III. Kerületi TVE 1-3
Békéscsaba 1912 Előre II–Martfűi LSE 1-2
DÉLNYUGATI CSOPORT
FC Nagykanizsa–BFC Siófok 2-0
Iváncsa KSE–Kaposvári Rákóczi FC 0-2
PTE-PEAC–Majosi SE 2-2
Dombóvári FC–Szekszárdi UFC 5-5
Érdi VSE–Pécsi MFC 0-0
Paksi FC II–Dunaújváros FC 1-4
Pénzügyőr SE–Ferencvárosi TC II 2-3
MTK Budapest II–Greenplan Balatonlelle SE 7-0

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC