nb1.hu

NB III osztályozó: kialakultak a párosítások, jelen állás szerint harmadosztályú lesz a Haladás

Négy csapat automatikusan felkerült az NB III-ba, 12 együttes osztályozót vív majd.

Az MLSZ budapesti székházában kedden délelőtt tartották meg az NB III-ba való kerülésért az osztályozók sorsolását. A 20 megyei I. osztályú bajnok vagy ezüstérmes közül tizenhat csapat adta be nevezését az osztályozóra (Győr-Moson-Sopronból, Zalából, Somogyból és Bács-Kiskunból nem vállalta senki), ennek értelmében a hat párharc mellett négy klub automatikusan felkerült a harmadosztályba.

A sorsolás során kiderült, hogy a Szeged VSE, Szombathelyi Haladás Kft., MÁV Főnix Székesfehérvár, Bonyhád VLC biztosan az NB III-ban fog szerepelni, hiszen „erőnyerők” lettek. A Haladás esetében még más eshetőség is előfordulhat, erről korábban az NB1.hu beszámolt.

Így tudna elindulni a Haladás a negyedosztályban és így lehet NB II-es a Békéscsaba

A Csepel a Tatával került össze, a Füzesabonynak a Monostorpályi jutott, a Tiszaföldvár csapatát a Villánnyal sorsolták össze, a Gyulának a Nográd megyei Bánkon keresztül vezetne az út az NB III-ba, a Pest megyei bajnok Dunaharaszti Mátészalkán kezd, míg a Balatonalmádinak és az Ózdnak egymás ellen kell kivívni a harmadosztályú részvételt.

A párharcokat oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le, az idegenben szerzett több gól nem számít. Ha a második mérkőzés végén is döntetlen az állás, akkor hosszabbítás következik, ha ott sincsen döntés, tizenegyespárbajban dől el a feljutás. A hivatalos játéknapok június 8. (szombat) és június 12. (szerda).

Az osztályozó párosításai:

Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar)–Füzesabony (Heves)
Tiszaföldvári SE (Jász-Nagykun-Szolnok)–Villány TC (Baranya)
Csepel TC (BLASZ)–Tatai AC (Komárom-Esztergom)
Gyulai Termál FC (Békés)–Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia (Nógrád)
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg)–Dunaharaszti MTK (Pest)
Ózd-Sajóvölgye (Borsod-Ababúj-Zemplén)–Balatonalmádi SE (Veszprém)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC