nb1.hu

NB III-as csapattal játszott felkészülési meccset a Puskás Akadémia

A második félidőben jöttek a gólok.

Az NB III Nyugati csoportjában edződő Bicske otthonában játszott barátságos meccset a Puskás Akadémia szerdán. Az első félidő 0-0-s eredménnyel zárult, aztán a felcsútiak a második félidőben Colley két és Szolnoki egy góljának köszönhetően 3-0-ra nyertek. Íme a Puskás Akadémia hivatalos oldalának a beszámolója a találkozóról:

„A 111 éves bicskei csapat ünnepségének megkoronázásaként lépett pályára együttesünk szerda délután. Az NB III-as alakulat létesítménye új öltözőket és bemelegítőtermet kapott, az átadási ünnepséget a térség országgyűlési képviselője, a Bicskei TC elnöke, Tessely Zoltán nyitotta meg, az MLSZ képviseletében jelen volt a szintén honatya Bánki Erik, rajtuk kívül Bicske város polgármestere, Bálint Istvánné is köszöntotte az egybegyűlteket. Az új épületet négy vallási felekezet képviselője áldotta meg, a szalagátvágásnál ügyvezetőnk, Felcsút polgármestere, Mészáros László, vezetőedzőnk, Hornyák Zsolt, és csapatkapitányunk Szolnoki Roland is segédkezett.

A házigazda csapat a kezdő sípszótól nagy ambícióval vetette magát a küzdelembe, az első helyzet is előttük alakult ki, 20. percben a kapufát találták el. Egy perccel később egypontrúgást követően Patrizio Stronati révén már mi kerültünk helyzetbe, de cseh légiósunk a kapu fölé lőtt. Három minutummal később egy bal oldali támadás végén Lamin Colley fejesét védte bravúrral a bicskei portás – ezzel a két csapat el is lőtte a puskaporát az első félidőre.

A második játékrész jóval eseménydúsabbra sikerült: a 60. percben Colley góljával megszereztük a vezetést, majd Jakub Plsek vezethette egy az egyben a kapusra a labdát, de a cseh középpályás végül nem talált a kapuba, ahogy Komáromi György sem, az ő léc alá tartó lövését nagy bravúrral szedte ki egykori akadémistánk, Papp Zsombor. Volt egy nagy visszatérőnk is: Szolnoki Roland július vége óta először húzta magára hivatalos mérkőzésen a Puskás Akadémia FC mezét. A hosszú kihagyás utáni fellépés álomszerűen sikerült, a 83. percben csapatkapitányunk szerezte meg a második a találatunkat. A találkozót sikerült góllal zárnunk, egy perccel a lefújás előtt Colley másodszor is beköszönt, beállítva ezzel a 3–0-s végeredményt.”

A Bicske egyébként jelenleg hetedik helyen áll a harmadosztályban, míg a Puskás Akadémia az ötödik az NB I-ben.

Bicskei TC–Puskás Akadémia FC 0–3 (0–0)
Gól: Colley (60., 89.), Szolnoki (83.)
PAFC: Pécsi – Mezghrani, Babós, Stronati, Noel, Slagveer, Baluta, Plsek, Van Nieff, Komáromi, Colley, Zahedi. Csereként pályára lépett: Gazdag (kapus), Posztobányi, Van Nieff, Dusinszki, Szolnoki.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC