nb1.hu

NB II: Botrányos Honvéd-vereség Ajkán: tömegjelenet, kiállítás, szüneteltetett meccs

Az NB II 19. fordulójában a Honvéd kikapott Ajkán, így riválisa ellépett a kispestiektől. A Kazincbarcika nyert és a tabella élére állt.

A Budapest Honvéd két győztes meccs után 2-0-s vereséget szenvedett Ajkán. A házigazda ajkaiak 2-0-ra vezettek már a szünetben is, a 2. félidőben pedig emberelőnybe is kerültek. A 77. percben Holman szaladt oda a semmiből a vendégtábor előtt időt húzó Garai Zétényhez. Az ellenfelét sürgető Holman fejelő mozdulatot is tett Garai felé, így második sárga lapjával el kellett hagynia a pályát. A feldühödött vendég szurkolók közben különböző tárgyakat dobáltak a pályára, emiatt 5 percig állt a játék.

A Merkantil Bank Liga 19. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzései és eredményei

Kazincbarcika–Budafok 1–0 (0–0)
Gólszerző: 
Lucas 65.
Kazincbarcika: Fadgyas – Baranyai N. (Ternován, 86.), Polgár K., Debreceni Á., Demeter – Lucas (Sáreczki, 75.), Varga J.–  Bódi Á. (Herjeczki, 86.), Kártik, Pintér Á. (Csatári, 66.) – Ramos (Szabó M., 66). Vezetőedző: Erős Gábor
Budafok: Dúzs – Kun B. (Horváth O., 83.), Kalmár O. , Oláh B.  – Sztojka, Fekete M. – Németh M. (Merényi, 73.), Rétyi (Szerető, 83.), Szűcs P. – Kovács D. (Elek B., 73.), Vasvári. Vezetőedző: Nikházi Márk

Mezőkövesd–Békéscsaba 1–0 (1–0)
Gólszerző: 
Cibla 45+1.
Mezőkövesd: Juhász I. – Kojnok, Keresztes B., Zachán, Vajda S. – Posztobányi – Cibla (Bertusz, 78.), Zvekanov (Lőrinczy, 78.), Bertus (Bora, 88.) – Szalai J. (Gresó, 70.), Szendrei Á. (Oláh B., 70.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Békéscsaba: Uram – Gyenti (Koródi, 63.), Kuzma, Viczián (Hursán, 63.), Csató M., Kővári (Szabó B., 63.) – Harsányi I. (Rácz B., 78.), Hodonicki, Tóth M. (Kovács K., 73.), Mikló – Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor

BVSC-Zugló–Gyirmót 1–1 (1–0)
Gólszerző
: Pekár L. 37., ill. Gajdos 87.
BVSC: Erdélyi B. – Májer G. (Nemes M., 88.), Benkő-Bíró, Hidi P., Hesz – Tóth K., Mucsányi Miron (Szilágyi M., 70.), Kocsis B. (Nwachukwu, 70.), Székely K. – Pekár L. (Babós, 88.), Tóth Á. Vezetőedző: Csábi József
Gyirmót: Hársfalvi – Lányi B. (Piscsur, 41.), Csörgő V., Papp M., Helembai – Katona M., Hajdú Á., Madarász M. (Adamcsek, 81.) – Horváth R. (Gajdos, 59.), Kelemen M. (Ugrai, 59.), Kicsun (Kiss N., 81.). Vezetőedző: Tamási Zsolt

Ajka-Honvéd 2-0 (2-0)
Gólszerző: 
Babos 20., Doncsecz 33.
Kiállítva: Holman a 77. percben.
AJKA:
Horváth D. – Kovács N., Jagodics B., Kenderes, Garai (Szabó B., 85.) – Tóth G., Csizmadia Z. (Kopácsi) – Doncsecz (Borsos, 58.), Sejben (Zsolnai, a szünetben), Babos – Szarka Á. (Bobál G., 17.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Honvéd: Tujvel – Szabó A. (Vernes, 83.), Baki, Csonka B. (Kántor K., a szünetben) – Bévárdi, Somogyi Á. (Szamosi, a szünetben), Holman, Hangya – Pinte (Pekár, 83.), Farkas B. (Keresztes N., 64.), Medgyes Z. Vezetőedző: Feczkó Tamás

A tömegjelenet és a kiállítás 16:07-től

FC Ajka – Budapest Honvéd FC, Merkantil Bank Liga NBII., 19. forduló

Uploaded by Budapest Honvéd FC on 2025-03-02.

Soroksár-Szeged 1-1 (0-1)
Gólszerző:
Króner 90+1. ill. Novák Cs. 21. (büntetőből)
Soroksár: Mergl – Nagy O., Króner, Say (Szabó Sz., 63.), Csemer (Dhonata, 63.) – Vass Á., Németh E. – Halmai (Dobos Á., 74.), Manner (Köböl, 63.), Korozmán – Lovrencsics B. (Dragóner F., 81.) Vezetőedző: Lipcsei Péter
Szeged: Veszelinov – Márkvárt, Horváth M., Szilágyi Z., Tóth B. – Erdei (Biben, 87.), Haris – Mohos (Herczeg, 87.), Varga B. (Könczey, 61.), Kurdics (Kotula, 61.) – Novák Cs. (Borvető, 79.) Vezetőedző: Alekszandar Jovics.

Frissítés: 19:27

Balhé a Tatabánya-Vasason, Waltnerék parádéztak

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC