nb1.hu

„Már az pozitívum, hogy nem kapott sárga lapot” – Bódog keményen reagált a kórházba szállított játékos esetére

Bódog Tamás szerint Tarcsi Róbert sérülése súlyosabb következményekkel is járhatott volna, miután a Nyíregyháza támadója hordágyon hagyta el a pályát.

A Nyíregyháza 2–1-re legyőzte a Kisvárdát a szabolcsi rangadón, a mérkőzés azonban nemcsak a 91. percben szerzett Kvasina-gól miatt marad emlékezetes.

A találkozó első félidejében Tarcsi Róbert egy ütközés után megsérült, hordágyon hagyta el a pályát, majd kórházba szállították.

A hazaiak eltiltott vezetőedzője, Bódog Tamás a lelátóról követte az eseményeket, és a lefújás után meglehetősen élesen beszélt az esetről. Tarcsi egy előrevágott labdáért vívott párharcban ütközött Oláh Bálinttal, a kisvárdai védő pedig lekönyökölte ellenfelét.

A játékvezető sárga lapot adott, a VAR ugyan vizsgálta az esetet, de nem látott kiállítást érő szabálytalanságot.

Tarcsi hosszabb ápolás után nem tudta folytatni a mérkőzést, később pedig mentő szállította kórházba koponya-CT vizsgálatra.

Unknown-80.jpg
(Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC)

„Hál’ Istennek ezt nem a kispadon éltem meg, mert én úgy gondolom, ha valaki hátranéz, fullra a könyékkel odaver egyet, és utána a gyereket viszik kórházba koponya-CT-re…

Valószínűleg rossz helyen nőttem fel” – fogalmazott Bódog.

A vezetőedzőtől azt is megkérdezték, tud-e valamit Tarcsi állapotáról. Bódog erre sem fogta vissza magát.

„Remélem, hogy nem verték szét a fejét. Már az pozitívum, hogy ő nem kapott sárga lapot, mert normál esetben a tömegjelenet miatt sárga lapot kell adni a szenvedő félnek is. De most nem kaptunk, hál’ Istennek, úgyhogy lépegetünk előre.”

Nyíregyháza-Kisvárda: a 91. percben dőlt el a szabolcsi rangadó

Bódog ugyanakkor a mérkőzés egészével már jóval elégedettebb volt. Úgy véli, a Nyíregyháza akár jóval korábban eldönthette volna a találkozót, hiszen a második félidő elején több lehetőséget is kidolgozott.

„A hozzáállás szenzációs volt. Úgy gondolom, egy agyonnyert mérkőzés volt, amit a második félidő első tíz percében bőven el lehetett volna dönteni.”

A szakember külön dicsérte az őt helyettesítő Vellai Áron munkáját is, aki szerinte megfelelően reagált a mérkőzés alakulására, és jól változtatott a csapat játékán.

A Nyíregyháza végül a 91. percben Kvasina fejesével szerezte meg a győzelmet, miután a Kisvárda a második félidőben Nurijev révén egyenlíteni tudott. A hazaiak így újabb fontos három pontot szereztek, Bódog szerint pedig a siker egy kis nyugalmat is adhat a csapatnak.

„Ad egy kis nyugalmat, nyugodtabb lesz a hetünk, de csak egy meccset nyertünk, úgyhogy dolgozunk tovább becsülettel.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC