A sportigazgató a jelenlegi sérültek állapotáról is beszélt.
Hosszú interjút adott a DVSC sportigazgatója, Hayk Hovakimyan a klub honlapjának.
Az örmény sportvezető a közelmúltról és a következő hónapokról és a célokról is nyilatkozott – így többek között azt is elárulta, brazil játékosokkal tárgyaltak, és hamarosan nagy igazolás érkezik a csapathoz.
„A scoutingnak nincsenek határai. Már elkezdtük felfedezni az afrikai piacot, januártól pedig valószínűleg Latin-Amerika felé vesszük az irányt. A tehetségnek sincsenek határai. Szervezés alatt áll egy U20-as torna, amin 132 csapat vesz majd részt. Próbáljuk minél inkább kiterjeszteni a kapcsolatrendszerünket, már amennyire a humán erőforrások ezt lehetővé teszik. Őszinte leszek, a nyári transzfer időszak után döntöttünk úgy, hogy a latin-amerikai piac irányába terjeszkedünk. Három brazil játékos már nagyon közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a DVSC-hez, de ezek az átigazolások különböző okok miatt meghiúsultak. A klubmenedzser számára a visszautasítás természetes dolog, de az említett esetekben olyan szinten lenyűgözött minket a játékosok képessége, hogy elhatároztuk, ilyen szintű tehetségeket szeretnénk találni. Tudom, hogy mindenki szenzációs bejelentésekről szeretne hallani, azonban egyelőre csak egy apró célzást hinthetek el. Ha minden jól megy, 2024 nyarán leigazolunk egy rendkívül tehetséges, feltörekvő magyar játékost. Már régóta követjük a pályafutását, több mint 15 oldalnyi riportom van róla.”
A jelenlegi keretből többen sérüléssel bajlódnak, róluk is nyilatkozott Hovakimyan.
„Függetlenül attól, hogy nagyon figyelünk a sérülések megelőzésére és a játékosok is sok időt töltenek a szakmai stábbal, sajnos nem lehet garantálni azt, hogy ne sérüljenek meg játék közben. A mi szakmánkban sajnos gyakran előfordulnak a sérülések, de a kiváló orvosi stáb és a teljesítményért felelős vezető mindent megtesz annak érdekében, hogy a futballisták mihamarabb felépüljenek. Nagyon sajnálom Mojzis sérülését, mert nagyon nehéz volt olyan ballábas középhátvédet találni a piacon, aki minden követelményünknek megfelel. Alex az elmúlt 4 egymást követő szezonban több mint 2000 percet játszott, fizikailag erős sportoló, sajnos egy nagyon szerencsétlen időszakon megy most keresztül. Ami Dreskovicot illeti, a Mezőkövesd elleni edzőmérkőzés alatt egy becsúszó szerelésnél sérült meg. Szerencsére a sérülés csak részleges szalagszakadást jelent és nem súlyosabb állapotot. A héten Vajda Botond részlegesen edzeni kezd a csapattal, Joao Oliveirára pedig még vár néhány vizsgálat, de reméljük, hogy hamarosan ő is csatlakozhat a kerethez.”
A sportigazgató a Rapid elleni Konferencia-liga-kiesést helyén kezeli, és úgy érzi, így is óriási teljesítmény, honnan hova jutottak rövid idő alatt.
„Nagyon nehéz felkészülni az ilyen találkozókra, hiszen a magyar bajnokságon belül nincs túl sok ilyen intenzitású mérkőzés. Végül a jobb csapat nyert, de az én személyes véleményem az, hogy nincs öt gólnyi különbség a két csapat között. Ha megnézzük, hogy az előző szezonban honnan indultunk és hová jutottunk, egy izgalmas Netflix-sorozatot is lehetne forgatni belőle.”
A listavezető DVSC szombaton a DVTK vendégeként lép pályára az NB I-ben.