nb1.hu

MTK: Ausztriából és az NB II-ből is igazoltak

Egy hátvéd és egy középpályás a kék-fehérek újabb igazolásai.

Ezidáig az MTK a legaktívabb a nyári átigazolási piacon. Az NB II-t második helyen záró és feljutó kék-fehérek sorra jelentik be új játékosaikat. Most Kovács Patrik és Végh Bence szerződtetését közölték.

 

AZ MTK BEJELENTÉSEI:

“Kovács Patrik a Red Bull Salzburg után újra az MTK-ban

 

Visszatér klubunkhoz Kovács Patrik, akit 2021 nyarán a Red Bull Salzburg átigazolási díjért szerződtetett az MTK Budapesttől. A 18 éves balhátvéd három évre kötelezte el magát a mieinkhez. 

A 2005-ös születésű, még mindig csak 18 esztendős játékos alapembere a magyar U19-es válogatottnak. Kovács Patrik az utánpótlásban is rendre a koránál idősebb korosztályokban szerepelt, 16 évesen volt tagja annak az U19-es együttesünknek, amellyel bajnoki címet szerzett – ezt követően szerződtette őt átigazolási díjért a Red Bull Salzburg. 

A ballábas védő az elmúlt két szezont a klub akadémiáján töltötte, pályára lépett a másodosztályban szereplő Lieferingben is, tavaly és idén is az U18-as korosztályos együttes tagjaként osztrák bajnok lett.

Miután klubunk mindenben megállapodott a Red Bull Salzburggal, a védő három évre szóló szerződést írt alá klubunkhoz.”

 

“Remek fizikai adatottságokkal rendelkező játékossal bővült keretünk Végh Bence személyében.

A 26 éves Végh Bence védekező és belső középpályásként is bevethető: a közel 2 méter magas labdarúgó mind támadásban, mind védekezésben hatékonyan teljesít a pontrúgások terén, így személyében egy remek fizikai paraméterekkel rendelkező játékossal bővülnek a szakmai stáb variációs lehetőségei.

Az előző szezonban a Mosonmagyaróvár játékosa volt, amelyet öt góllal és két gólpasszal segített abban, hogy újoncként kiharcolja a bentmaradást a Merkantil Bank Ligában.”

 

Az MTK a fent említett játékosokon kívül, Molnár Rajmundot, Nemanja Antonovot, Hej Viktort, Bobál Dávidot és Rácz Gergő igazolta le.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC