Távozók, sérültek és pletykák nehezítik az ETO dolgát, de Efraín Juárez szerint még mindig a győriek kezében van a továbbjutás.
Az idény eddigi legfontosabb mérkőzésére készül az ETO FC: a győriek csütörtök este 1–0-s hátrányból fogadják a Riga FC-t a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
Efraín Juárez vezetőedző szerint csapata támadni fog, miközben a háttérben folyamatosan változó kerettel kell megbirkóznia.
„Mindennap máshogy kell terveznem, folyamatosan új kihívásokkal szembesülök, huszonnégy óránként változnak a dolgok”
– fogalmazott Juárez a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
A mexikói szakember szerint játékosai ajánlatokat kapnak, tárgyalnak, megsérülnek vagy éppen visszatérnek, ezért „rendkívül zajos” a helyzet a klub körül.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy száz százalékig bízik azokban, akik pályára lépnek.
Támadni fog az ETO, de egy dologra nagyon figyelnie kell
Juárez helyzete valamelyest javult az első mérkőzés óta: Csinger Márk és Zseljko Gavrics visszatért az edzésekhez, Daniel Stefulj felépülőben van, az újonnan szerződtetett, rutinos Leon Balogun pedig szintén növeli a variációs lehetőségeket.
Az első találkozón több meghatározó futballista sem lehetett ott a kezdőben, ennek ellenére a szakember szerint az egygólos hátrány ledolgozható.
A győriek támadófutballra készülnek, Juárez azonban arra számít, hogy a Riga elsősorban kontrákkal próbál majd veszélyeztetni.
„Szervezettnek, egységesnek kell lennünk, nincs kétségem afelől, hogy meglesznek a lehetőségeink, a párharc sorsa a mi kezünkben van.”
Vitális Milán távozása óta Miljan Krpics viseli a csapatkapitányi karszalagot. A védő szerint az öltöző hangulatát nem kezdte ki a játékosmozgások és átigazolási hírek körüli bizonytalanság.
Az ETO FC–Riga FC visszavágót csütörtökön 20.30-tól rendezik Győrben.
A magyar bajnoknak legalább egygólos hátrányt kell ledolgoznia, hogy életben tartsa az európai kupaszereplésről szőtt terveit.












