nb1.hu

Mezőkövesd-Kisvárda: ritkán látható gól is színesítette a meccset

Kihagyott tizenegyest is hozott a bajnoki.

Mezőkövesd-Kisvárda 1-1

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: RICCARDO PISCITELLI

Ritkán látható góllal szerezték meg a vendégek a vezetést, ehhez kellett Piscitelli nagy hibája is. A kövesdi kapus a folytatásban több védéssel igyekezett javítani.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A KIHAGYOTT TIZENEGYES

Besirovic esett el a tizenhatoson belül Leoni szabálytalansága miatt a második félidő derekán, a játékvezető pedig tizenegyest adott a hazaiaknak. Cseri Tamás állt a labda mögé, de a rutinos játékos nem tudott élni az eséllyel, mivel Hindrich fogta a kapu bal oldalába tartó próbálkozást.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. p.: Egy hazaadás után Piscitelli hosszan tolta meg a labdát, Mesanovic pedig jobbal kb. 3 méterről passzolt a kapu jobb alsó sarkába. 0-1!

43. p.: Besirovic adott be jobbról, a berobbanó Lukic pedig az ötös közeléből a kapu bal oldalába fejelt. 1-1!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A válogatott szünet után a Kisvárda a Puskás Akadémiát fogadja, míg a Mezőkövesd a Kecskemét otthonában vizitál.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 24. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 1-1 (1-1)
Mezőkövesd, 1582 néző, v.: Csonka
gólszerzők: A. Lukic (43.), illetve Mesanovic (8.)
piros lap: Leoni (64.)
sárga lap: Cseri (54.), illetve Leoni (31., 64.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállai, A. Lukic, Beriasvili, Filip – Cseri (Molnár, 75.), Besirovic, Karnyicki (Márkus, 80.), Baranyai (Vajda, 75.) – Bobál G., Da. Babunski (Ephestion, 90.)
Kisvárda Master Good: Hindrich – Hej, Kovacic, Melnyik, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Széles, 86.) – Navratil (Ilievski, 61.), Makowski (Lucas, 86.), Camaj (Alic, 72.) – Mesanovic

Az MTI összefoglalója:

A Kisvárda Master Good közel 30 percet emberhátrányban futballozva 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Ezzel mindkét gárda négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban.

A Kisvárda már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést egy ritkán látható potyagóllal: Piscitelli, a hazaiak kapusa az amúgy is eléggé röviden hazatett átadást ahelyett, hogy kapásból kivágta volna, rosszul vette át, a labdát így a letámadó Mesanovic az üres kapuba lőtte. A vendéglátók első igazi nagy helyzetére a félidő végéig kellett várni, ez is egy rosszul eltalált lövésből jött össze, de végül Lukic fejesével egyenlített a Mezőkövesd.

A házigazda nem sokkal a szünet után kis híján fordított, néhány másodpercen belül pedig három óriási gólszerzési lehetősége is volt, de a vendégek védelme a kapus Hindrich vezetésével blokkolt. A játékrész közepén Leoni nehéz helyzetbe hozta a Kisvárdát, hiszen hatalmas hibáját követően megkapta második sárga lapját, mellyel a kiállítás sorsára jutott és egy büntetőt is összehozott, ugyanakkor Cseri 11-esét Hindrich hárította.

Némi meglepetésre emberhátrányban a Kisvárda játszott veszélyesebben, a Mezőkövesd nem tudott megújulni, az eredmény azonban nem változott.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC28 20 4 4 45 64
2.Paksi FC28 15 5 8 12 50
3.Fehérvár FC28 15 4 9 13 49
4.Puskás Akadémia FC28 11 10 7 14 43
5.DVSC28 12 6 10 8 42
6.MTK Budapest28 11 7 10 -13 40
7.DVTK28 10 7 11 -3 37
8.ZTE FC28 10 5 13 -7 35
9.Kecskeméti TE28 10 4 14 -5 34
10.Újpest FC28 10 4 14 -22 34
11.Kisvárda Master Good28 7 3 18 -14 24
12.Mezőkövesd Zsóry FC28 5 5 18 -28 20

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC