A HR-Rent Kozármisleny 2–0-ra legyőzte a Mezőkövesd Zsóry FC-t a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában.
A Kozármisleny számára nem is lehetett volna fontosabb pillanatban érkező a siker. A baranyaiak hat elveszített mérkőzést követően várták a Mezőkövesdet.
A hazaiak ezúttal pontosan azt mutatták a pályán, amire vezetőedzőjük számított. Kirchnerék nagy elszántsággal futballoztak, rengeteget dolgoztak egymásért, és a párharcokban is felvették a kesztyűt.
A lefújás után Márton Gábor elsősorban csapata hozzáállását emelte ki.
Kozármisleny vezetőedzője úgy látja, csapata még nincs tökéletes fizikai állapotban, a játékosok elszántsága azonban sok mindenen átsegítheti őket.
„Voltak jobb periódusai a mérkőzésnek. Kicsit még mindig az volt az érzésem, hogy a vége felé elfáradunk. Még nem vagyunk top állapotban, legalábbis az én nézeteim szerint. A hozzáállás az nagyon rendben volt!” – értékelt Márton Gábor.
A szakember szerint éppen a megfelelő mentalitás jelentette a különbséget, hiszen amikor a játék nem működik tökéletesen, akkor is lehet más eszközökkel segíteni a csapatot.
Szívvel és küzdeni akarással sok mindent lehet kompenzálni. Nagyon fontos volt a győzelem! Összességében elégedettnek kell lennünk, mert megnyertük a mérkőzést. Hat vesztes meccs után ez nyilván nem volt egyszerű.
Márton ugyanakkor nem szeretne megelégedni a mostani sikerrel. Úgy véli, a Kozármisleny játékának hétről hétre fejlődnie kell, a győzelem pedig megfelelő alapot adhat ehhez.
„A játékunk majd hétről hétre fejlődni fog!” – tette hozzá.
Máté Péter szerint ebben nőtt föléjük a Misleny
A Mezőkövesd vezetőedzője elismerte, a hazaiak ezen az estén jobban akarták a sikert.
Tudtuk, hogy milyen helyzetben lévő csapathoz érkeztünk, tisztában voltunk azzal, hogy edzőváltás volt és azzal is, hogy mentálisan kell őket rendbe rakni egy hatmeccses vereségszéria után.
– mondta Máté.
A kövesdiek ennek megfelelően igyekeztek felkészülni arra, hogy a hazaiak minden labdáért nagy erőbedobással harcolnak majd. A mérkőzésen azonban a vendégek nem tudták ugyanazt az intenzitást hozni.
„Voltak lehetőségeink, de úgy gondolom, hogy ma nem érdemeltünk győzelmet. Szerencsével lehetett volna talán döntetlen, de úgy gondolom, hogy megérdemelt a Kozármisleny győzelme” – fogalmazott a Mezőkövesd vezetőedzője.
A Kozármisleny ezzel hat vereség után tért vissza a győztes útra. A baranyaiak számára most az lesz a feladat, hogy a Mezőkövesd ellen mutatott küzdőszellemet a következő fordulókban is pályára vigyék.












