Parádés hangulat volt a Puskás Arénában.
A magyar válogatott szombat este 2-1-es győzelemmel zárta a Szerbia elleni Eb-selejtezős mérkőzést. A Puskás Arénában a magyar drukkerek is kivették a részüket a szép sikerből, hiszen fergeteges hangulatot teremtettek, a találkozó előtti fantasztikus élőképről pedig még sokáig fogunk beszélni.
A Carpathian Brigade ’09 a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amelyben többek között a válogatottnak és Marco Rossinak mondott köszönetet:
„Szurkolótársaink, barátaink!
Nem tudjuk, nem lehet igazán kifejezni a hálánkat a tegnap estéért. Köszönet annak a közel 150 társunknak, barátunknak, akiknek keze munkája benne volt a koreográfia több hónapnyi előkészületeiben, köszönet minden fanatikusnak, aki akár 1 forinttal is hozzájárult a költségeihez, köszönet minden jelenlévőnek, aki segédkezett a bemutatásában. Ez aztán igazán betyáros megoldás volt! Végül, de nem utolsó sorban, köszönet ennek a csodálatos Nemzeti Tizenegynek és Marco Rossinak, hogy ismét egy feledhetetlen estét varázsoltak nekünk. Kedden folytatás, Litvániában találkozunk! Irány az Európa-bajnokság!” – olvasható a posztban.
A magyar válogatott kedd este Litvániában vizitál, a találkozó 20.45-kor kezdődik.












