Németország 2-0-ra legyőzte Magyarországot az Eb A-csoportjának második fordulójában, ám a vereség ellenére egy teljesen más magyar válogatottat láttunk.
Az egyszeri futballszurkoló számára is egyértelmű volt, hogy Németország ellen egy másik arcát mutatta a magyar válogatott a második Eb-mérkőzésen. Stuttgartban – ahogyan várni lehetett – Marco Rossi visszább lépett egyet a taktikai evolúcióban és a korábban top válogatottak ellen remekül működő labda elleni játék került előtérbe, ami érthető egy ennyire magas minőséget képviselő német csapattal szemben.
Már az első pillanatoktól kezdve egyértelművé vált, hogy sokkal agresszívabb, élesebb csapat benyomását kelti Magyarország, mint négy nappal előtte. A kompakt védekezésre való átállás nem különösebben okozott gondot, némi meglepetést okozott viszont, hogy Fiola Attila maradt a kezdőben, nem Lang Ádám, akivel a selejtezősorozatban végig számolt Rossi. A védelem tengelyének másik oldalán Szalai Attila kikerült, míg Dárdai Márton bekerült a kezdőcsapatba. Mellette a másik változás a Svájc elleni találkozóhoz képest az volt, hogy Bolla Bendegúz volt a jobb oldali szárnyvédő – aki azért támadóbb szellemű játékos, mint bármely más opció Nego hiányában.
A tízesek megállítása
Az egyik kulcs az volt stuttgarti találkozón, hogy az első meccsen tragikusan működő védekezés a vonalak között helyezkedő játékosok ellen mennyit javul. Rossi munkáját nem könnyítette meg, hogy Jamal Musiala, Ilkay Gündogan, valamint Florian Wirtz voltak azok a labdarúgók, akik a vonalak között igyekeztek labdát felvenni. A félterületekből lépő játékosokkal most Dárdai Mártonnak és Fiola Attilának kellett kilépni, viszont a mögöttük üresen maradó területeket azonnal támadták a németek.
A mély blokkban védekező magyar csapat ellen az egyik fegyver így Musiala és Wirtz visszalépései voltak. Előfordult, hogy mindkét játékos a magyar középpálya előtt ért labdába, ezért szemből tudták gyorsítani a játékot, mint például ebben a szituációban.
Wirtz-et megjátsszák, majd a visszatett labdát Musiala felé forgatják, aki rá tud gyorsítani. Kép: M4 Sport
Pillanatokkal később a Fioláról leváló Havertz jut labdához, miközben Dárdai kilép Musialára, akinek a helyét azonnal támadta az Orbánnal ellentétes mozgásban induló Gündogan. A felpassz után Havertz pontatlanul készít le Gündogannak, de az alapkoncepció gyakori eleme volt az első félidei német játéknak. Kép: M4 Sport
Ez bizonyos szintekig jól működött, azonban a minőségi különbséget nem mindig sikerült elégségesen kompenzálni, például az első gól előtti szituációnál is egy hatalmas területet támadhatott Gündogan Fiola és Orbán között. De a második gólt szintén elővehetjük, hiszen a vonalak között teljesen üresen találták meg a Manchester City középpályását.
Vissza a fake build-uphoz
A bekezdés címe röviden annyit tesz, hogy amikor egy csapat úgy tesz, mintha kiakarná hozni a labdát, aztán második szándékból vágja csak fel a tamádókra, azt hívják fake build-upnak. Ez gyakori eleme volt a magyar válogatottnak éveken keresztül – Marco Rossi taktikai evolúciójának második szakaszában -, hiszen a játékszert rendszeresen Szalai Ádám irányába indították el hosszan a magyar játékosok, hogy legrosszabb esetben a második labdákat összeszedve vezessük a támadásainkat.
Illetve labdaszerzések esetén a többütemű kontratámadások eleme volt, hogy a centerre fellőtt, majd tőle visszakészített labdával lehessen támadni az ellenfél kapuját. Már a Svájc elleni második félidőben fellelhettük ezt az elemet a válogatott játékában – nem hiába volt sikeresebb a magyar csapat támadásban.
Svájc ellen 27 hosszú labda, míg Németország ellen 29 hosszú labda indult el a három belső védőtől és kapustól a támadók felé. Igaz, ezt Németország ellen 32%-os labdabirtoklással, míg Svájc ellen 47%-os labdabirtoklással sikerült összehozni. Tény, hogy a német meccsen rá volt némileg kényszerítve a válogatott a hosszú labdákra, viszont az alapkoncepciót az első perctől kezdve muszáj volt véghez vinni a játékosoknak.
Kompaktság és veszélyesség
E két jelző kifejezi, hogy mi miatt volt igazán kellemetlen ellenfél Magyarország éveken keresztül a top válogatottak ellen. A kompakt védekezése mellett, támadásba való átmenetekből roppant veszélyes tudott lenni. Rossi tanulva a Svájc elleni első félidőből, a három támadó valamelyike mindig betagozódott a középpályások mellé, így Sallai Roland vagy Szoboszlai Dominik ki tudta segíteni őket a létszámbeli hátrányban. Az már csak grátisz, hogy gyakran 30 méterre védekezett Varga Barnabás a saját kapuját – mondjuk ez nem volt feltétlen pozitív a kontratámadások szempontjából.
Az 5-3-2-es mély blokk éveken keresztül esszenciája volt a magyar válogatott labda elleni játékában. Fotó: M4 Sport
A másik fele a veszélyesség. Az UEFA statisztikái alapján volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor a németek 11 lövéssel, a magyarok pedig 10 lövéssel rendelkeztek, ráadásul ebből 3-3 talált kaput. Önmagában elmondható, hogy hatékonyabb volt a magyar válogatott – körülbelül 60-70 percig, ahogyan Gulácsi Péter mondta -, a minőségi helyzetek alapján is elveszítettük volna a mérkőzést (1.45 xG – 2.31 xG), de sokkal veszélyesebb tudott lenni Magyarország, mint Svájccal szemben.
Összességében, Marco Rossi pontosan tudta, hogy milyen mérkőzésre kell készülni a németek ellen, ezt majdnem tökéletesen le is hozta csapatával. A fejlődés hatalmas volt mind a játékosok, mind az edzői stáb szempontjából. Ugyanakkor azt a hátrányt nem feltétlen lehet ledolgozni, hogy amíg a németeknél a Bayern München, illetve a Dortmund játékosai szállnak be, nálunk a Hajduk Splitben elvétve játszó Kleinheisler László volt az első csere…
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
