nb1.hu

Marad az Újpest és a DVTK alapembere is

Bejelentést tettek a klubok.

ÚJPEST

Banai Dávid szerződést hosszabbított a klubbal.

A saját nevelésű kapus 2012-ben került fel az első csapathoz, pályafutása során csak lila-fehér mezben lépett pályára. 2018-ban és 2021-ben is tagja volt a Magyar Kupa-győztes együttesnel.

„Nagyon örülök, hogy részese lehetek az Újpest újjászületésének. Ahogy az elmúlt több mint 15 évben mindig, úgy most is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb legyen a klub!” – mondta.

DVTK

A csapatkapitány Holdampf Gergő és a védőként is gólerős Gera Dániel után az U21-es válogatott Bényei Ágoston írt alá új szerződést a DVTK-nál.

Bényei 2022 nyarán érkezett Diósgyőrbe, és rögtön alapember lett. A legutóbbi idényben 25 bajnokin és 4 kupameccsen kapott játéklehetőséget, első élvonalbeli gólját Debrecenben lőtte, amit nem sokkal később Mezőkövesden duplázott meg, és a siófoki kupameccsen is betalált. Diósgyőri szereplésével párhuzamosan állandó tagja lett az U21-es válogatottnak, ahol idén tavasszal megszerezte első gólját is.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a klub a továbbiakban is számít rám – osztotta meg örömét. – Amikor hívott a menedzserem, hogy megegyezik a klub és a mi szándékunk, ezért jóval a szerződés lejárta előtt hosszabbítást ajánl a DVTK, akkor elképesztő boldogság töltött el. Attól a pillanattól kezdve minden nap úgy kellettem fel, hogy alig vártam az aláírás pillanatát. A klub megbecsülése ösztönző hatással van rám, és így a szezon kezdete előtt ez egy hatalmas löketet ad, amit hasznosítani szeretnék az egész idény során. Egy nagyon jó, kemény és nagyon hasznos felkészülés pedig megadja azt az alapot arra, hogy a bajnokságban jól tudjunk szerepelni” – mondta Bényei.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC