nb1.hu

Felemás nap: Szlovákiát legyőzte a magyar válogatott, de Svájc nagy falat volt

A két tizenegyes sem törte meg a mieinket.

Szerdán a férfi U18-as és a női U17-es magyar labdarúgó-válogatott is pályára lépett. A mieink egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a napot.

Az U18-as együttes Szlovákiát verte 3-2-re Dunaszerdahelyen. Az első félidőben Palkó Áron, majd Vörös Barna volt eredményes. A második játékrészben egy büntetőből szerzett góllal szépítettek a szlovákok, majd Riba Zsombor értékesített egy helyzetet. A végén újabb 11-esből lőtt góllal állították be a szlovákok a 3-2-es végeredményt.

„A mérkőzés nagy részében magabiztosan játszottunk, mind támadásban, mind védekezésben jól helyt álltunk, az átmeneteket is kontrolláltuk, volt azonban amikor ez nem sikerült, és a szlovák válogatott is mutatott olyan erényeket, ami azt bizonyítja, hogy nem gyenge csapatról van szó. Magabiztosan nyertünk, és kézben tartottuk a meccset” – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző.

Szlovákia-Magyarország 2-3 (0-2)
Magyarország: Baranyi Zétény – Sánta Milán (Horváth Álmos, 70.), Árnits Olivér, Szebellédi Bátor, Csóka Gergely (Milicz Péter, 60.) – Riba Zsombor (Petrók Viktor, 80.), Palkó Áron (Teó Balázs, 80.), Rab Bence – Vörös Barna (Kovács Noel, 46.), Gólik Benjámin (Kátai Szabolcs, 60.), Galambos János (Zubor Ádám, 46.)

Az U17-es lányok ellenfele Svájc volt. Ez az összecsapás egy gólt hozott: a 69. percben Nein Garance vette be a mieink kapuját, ezzel Svájc 1-0-ra nyert.

„Az első félidő és a második félidő utolsó negyedórája kifejezetten tetszett, mert tudtuk, hogy Svájc egy nagyon jó csapat, és az, hogy mi a második félidő végén tudtunk dominálni, nagyon jó jel. Kis szerencsével talán ki is egyenlíthettünk volna. Ha a két meccset vesszük figyelembe, amit terveztünk, hogy csapatként védekezzünk és egy jóval erősebb csapat ellen fölvegyük a kesztyűt játékban és fizikálisan is, azt megoldották a lányok. A második meccsen fizikálisan mi voltunk dominánsabbak, csúsztak másztak a lányok, igaz, játékban voltak pontatlanságok, ez most így alakult. Jó közösség alakult ki, nagyon sok hangsúlyt fektetünk ennek az erősítésére az edzőtáborok során, ez elengedhetetlen, ha olyan ellenfelek ellen játsszuk az Eb-selejtezőket három hét múlva, mint Portugália, Spanyolország és Bulgária” – idézi Makrai László szövetségi edzőt az MLSZ.

Magyarország-Svájc 0-1 (0-0)
Magyarország: Galambvári Olívia (Hollósi Eszter, 46.)- Veres Stefánia, Vadász Lara, Árvay Sára (Gyurátz Eszter, 46.), Tóth Adél – Farkas Petra (Oszlánczi Sophie, 77.), Érsek Eszter – Tóth Ramóna (Balogh Tímea, 70.), Kovács Petra, Perjési Lilla (Siliga Lilla, 77.) – Filep Zsuzsanna (Bíró Blanka, 70.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC