Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés.
Az U17-es női futballválogatott szombaton Koszovó ellen fejezte be az Eb-selejtezőt. A mérkőzés az A-ligás tagság meghosszabbítása miatt volt kulcsfontosságú.
A mieink a negyedik percben szerezték meg a vezetést Tóth Ramóna góljával. Erre még válaszoltak a koszovóiak, ám a szünetben már 6-1-re vezetett a nemzeti együttesünk. A második játékrészben is potyogtak a gólok, végül a magyar válogatott 8-3-ra nyert, így a csoport harmadik helyén végzett, továbbá maradhat az A-ligában.
„Rögtön az első perctől kezdve lehetett látni, hogy jobb csapat vagyunk. A Portugália és Spanyolország elleni találkozók után most tudtunk támadni, helyzeteket kialakítani, emiatt a védekezést viszont kicsit könnyedén vettük, ezért alakult ki ez a „vízilabda-eredmény”. A gólokon felül rengeteg helyzetet kihagytunk. Az őszi Eb-selejtezőhöz képest játékban léptünk előre, eredményben viszont nem. De a célunkat elértük: bennmaradtunk az A ligában. Gratulálok a csapatnak és a stábnak” – idézi az mlsz.hu a szövetségi edzőt, Makrai Lászlót.
Koszovó-Magyarország 3-8 (1-6)
Magyarország: Galambvári Olívia – Szántó Hédi, Árvay Sára (Gyurátz Eszter, 46.), Vadász Lara, Tóth Adél (Licskai Léna, 46.) – Érsek Eszter (Csanádi Kata, 72.), Farkas Panna, Tóth Ramóna (Sági Fruzsina, 72.) – Kovács Petra, Veres Stefánia, Pethe Olivia (Filep Zsuzsa, 46.)
A magyar válogatott gólszerzői: Tóth R. (4.), Kovács P. (17., 54.), Pethe (20.), Farkas (22.), Veres (25., 39.), Gyurátz (73.)












