Az U18-as válogatott is vereséget szenvedett.
A Törökország elleni vereséggel eldőlt, hogy a magyar U19-es válogatott nem lesz ott a nyári Európa-bajnokságon.
A magyar U19-es válogatott a héten megkezdett elitkört folytatta szombaton, míg az U18-as válogatott az Eb-selejtezőt folytatta.
U19
A hétközi Olaszország elleni 3-0-s vereséget követően a mieink azzal a tudattal léptek pályára, hogy muszáj győzniük annak érdekében, hogy legyen esély még a tornára való kijutásra. Ennek ellenére a hazai törökök már az első félidőben három gólos előnyre tettek szert – A 4. percben Lus talált be, majd a 33. percben duplázott. A félidő végén, a 41. percben Yasar 3-0-ra módosította az eredményt. A fordulás után jól kezdték a magyarok a második félidőt – Mondovics Kevin révén az 51. percben szépített a magyar válogatott. A következő magyar találat azonban már csak a 90+3′. percben jött, amikor Kovács Bendegúz talált az ellenfél kapujába, kialakítva ezzel a 3-2-es végeredményt.
A magyar U19-es válogatott két mérkőzést követően 2 rúgott és 6 kapott góllal 0 ponttal a csoportja utolsó helyén áll, utolsó mérkőzését Szlovákia ellen játszák.
Törökország–Magyarország 3–2 (3–0)
Magyarország: Bozó – Kugyela, Vitályos, Mona, Szakos – Madarász, Hős, Németh – Mondovics, Bodnár, Kovács.
Gólszerző: Lus (4., 33.), Yasar (41.), ill. Mondovics (51.), Kovács (90+3′).
U18
Az U18-as válogatott hétközben 2-2-es döntetlennel kezdte az Eb-selejtezőt Svájc ellen. A következő mérkőzésen Franciaország várt a magyar válogatottra. A hazaiak, az első félidő végén szerezték meg a vezetést Rab Bence öngóljának köszönhetően. A második félidőben további gólok nem születtek, így a magyar válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Franciaország ellen.
A magyar U18-as válogatott két mérkőzést követően 2 rúgott és 3 kapott góllal 1 ponttal a harmadik helyen áll, a következő mérkőzést Wales ellen játszák, ahol eldől, hogy az A ligában folytathatják-e tovább a magyarok.
Franciaország–Magyarország 1–0 (1–0)
Magyarország: Esery – Csóka, Prettenhoffer, Lakatos, Ujváry – Zubor, Balázs, Rab – Magyarics, Riba, Nyers.
Gólszerző: Rab (44. öngól).












