nb1.hu

Lisztes visszatér, az egyik támadó szereplése kérdéses

Felkészülési meccs is vár a magyar válogatottra.

Az U21-es magyar válogatottra két meccs vár novemberben. A mieink november 13-án a feröeriekkel játszanak felkészülési meccset, öt nappal később pedig jön a horvátok elleni Eb-selejtező. Mindkét összecsapást az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik meg.

A két találkozóra a szövetségi edző, Szélesi Zoltán kihirdette a keretét, amelybe hosszú idő után visszatért Lisztes Krisztián, míg Kaczvinszki Dominik, Bodnár Gergő és a Csíkszeredán futballozó Dusinszki Szabolcs első alkalommal készülhet U21-es selejtezőre. Az MLSZ kiemeli, hogy Vancsa Zalán tagja ugyan a keretnek, ám a játéka nem biztos, hiszen a támadó a hét elején kisebb izomsérülést szenvedett klubcsapata, a Kortrijk edzésén.

„Örülök, hogy Lisztes Krisztián hosszú sérülése után visszatérhet közénk, hiszen ha sikerül formába lendülnie, nagy erőssége lehet a válogatottnak. Mellette nagyrészt olyan labdarúgókból állítottam össze a keretet, akik élni tudnak a kapott játéklehetőséggel az élvonalbeli klubjukban, és folyamatosan jó teljesítményt nyújtanak a bajnokságban. Ezúttal egy felkészülési mérkőzés is megelőzi az Eb-selejtezőt, Feröer-szigetek ellen szeretnék minél több labdarúgónak lehetőséget adni a bizonyításra, de ez természetesen nem mehet az eredményesség rovására.

A selejtezőn a horvát válogatott hasonlóan kemény ellenfél lesz, mint a török és az ukrán csapat volt, hiszen erős bajnokságokban szereplő, magas piaci értékkel rendelkező labdarúgói vannak. A keretek minőségét tekintve riválisunk jelenleg előttünk jár, de azon leszünk, hogy eltüntessük ezt a különbséget a pályán.

Az eddig selejtezős szereplésünket összességében pozitívnak értékelem, sajnálom, hogy az első fordulóban a végén kiengedtük a kezünkből a győzelmet Litvániában, de az ukránok és a törökök ellen mutatott teljesítménnyel elégedett voltam, még ha nem is sikerült megszerezni ellenük a három pontot. Ahogyan arra előzetesen is számítottunk, nagyon kiegyensúlyozott a csoportunk, továbbra is nehéz megjósolni, hogyan alakul majd a végeredmény, mindenesetre szeretnénk végig az első helyekért harcolni, ehhez viszont nagy szükség lenne a bravúrokra, mert győzelmek nélkül nem lehet tartani a lépést a többiekkel. Biztató, hogy az előző mérkőzéseken stabil volt a játékunk, csapatként kiválóan teljesítettünk, ezen az úton kell tovább haladunk a folytatásban is” – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Pécsi Ármin (Liverpool)
Lehoczki Bendegúz (Csákvár)
Dala Martin (Puskás Akadémia)

Védők:

Farkas Bendegúz (Nyíregyháza)
Bodnár Gergő (ZTE)
Yaakobishvili Antal (Andorra)
Dragoner Áron (Nafta)
Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt)
Kaczvinszki Dominik (Újpest FC)
Markgráf Ákos (Puskás Akadémia)
Kovács Patrik (MTK Budapest)

Középpályások:

Tuboly Máté (DAC)
Vingler László (ETO FC)
Szűcs Tamás (DVSC)
Michael Okeke (Puskás Akadémia)
Horváth Kevin (Paksi FC)
Dusinszki Szabolcs (Csíkszereda)

Támadók:

Molnár Ádin (MTK Budapest)
Bánáti Kevin (ETO FC)
Jurek Gábor (DVTK)
Lisztes Krisztián (Ferencváros)
Vancsa Zalán (Lommel)
Vajda Botond (DVSC)
Dénes Vilmos (Kortrijk)
Átrok Zalán (MTK Budapest)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC