nb1.hu

Indul a jegyértékesítés a magyar válogatott másik márciusi meccsére is

Március utolsó napján játszik Görögországgal Magyarország.

A magyar válogatott három nappal a szlovének elleni felkészülési mérkőzés után, március 31-én Görögországgal is a Puskás Arénában játszik, utóbbi meccsre hétfőn indul a jegyértékesítés, előbbire pedig még mindig lehet belépőket vásárolni.

A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint ezúttal is előnyt élveznek az MLSZ Szurkolói Klubjának (SZK) aranyszintes tagjai, az első két napon csak ők vásárolhatnak belépőket, ezt követően szerdától két napon keresztül tart a többi SZK-tag elővásárlási időszaka. Az úgynevezett publikus jegyértékesítés jövő pénteken kezdődik, ekkor már minden regisztrált szurkoló számára elérhetők lesznek a jegyek, ha addig nem fogynak el.

A Dózsa György út felőli kapu mögötti szektorokba eleinte még nem lesznek elérhetők a belépők. A 126-132, a 228-233 és a 328-333 szektorokba március 23-án, 10 órakor indul az öt mérkőzésre (görög, finn, ukrán, georgiai és északír) érvényes bérletek értékesítése, ezekből tízezer darab érhető el, s amennyiben maradnak szabad helyek, az oda szóló jegyeket március 30-án, 10 órától lehet megvásárolni.

A bérletek és jegyek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, illetve a Szurkolói Klub mobiltelefonos alkalmazáson keresztül vásárolhatók meg.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC