A horvát-osztrák középpályás, Robert Ljubicic lehet a Ferencváros egyik kiszemeltje.
Az osztrák LAOLA cikke szerint kérdéssé vált, hogy merre vezet Robert Ljubicic útja az AEK Athén csapatától. Az osztrák születésű középpályás klubváltása már tavaly nyáron napirenden volt, ám akkor végül nem valósult meg.
A portál értesülései szerint most azonban a görög klub elhagyása ismét napirendre került. A középpályást nem nevezték a Konferencialigára, és a görög Szuperligában is ritkán volt a kezdőcsapat tagja a 26 éves futballista. Az utóbbi két bajnokin viszont három gólt szerzett és egy gólpasszt adott Ljubicic. Jelenleg három másik, a nemzetközi porondon is talpon álló klub van versenyben Ljubicicért: a középpályás iránt a dán FC København, a cseh Sparta Praha és a Ferencváros is érdeklődik – és mindhárom csapat esetén szóba került a kölcsön, illetve végleges átigazolás lehetősége is – írja a lap.
Az FTC átigazolási ügyeiben jól értesült ulloi129.hu pedig azt írja, hogy Robert Ljubicic ismert a klub megfigyelői előtt.












