nb1.hu

Kondás sokat sejtető szavai, Moniz maga mellé hívta Csercseszovot – edzői reakciók

Bognár most is őszinte volt, Kruscsics és az összeomlás, Hornyák remeklő játékosáról is beszélt.

 

Három mérkőzéssel zárult vasárnap az NB I 24. fordulója. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők!

 

Vasas-Paks 2-3

Kondás Elemér (Vasas): „Sajnos olyan gólokat tudunk kapni, mint amiket a mai nap folyamán is láthattunk, a helyzeteinket pedig nem igazán tudjuk berúgni. Az dicséretes, hogy a csapat visszajött a mérkőzésbe, de a Paks minden hibánkat abban a pillanatban kihasználta. Vegyük sorba: az első gólnál Hahn Jani simán le tudta venni öt méterről a labdát, majd be tudta lőni, a másodiknál meg várjuk, hogy majd kirúgja az ellenfél a labdát, de ők nem ezt a megoldást választották, a harmadiknál pedig eladjuk a labdát 30 méterre, Dani meg egyből gólt szerzett belőle. Próbáltunk cserékkel változtatni, vissza is tudtunk jönni, de elfogyott az idő. Nyilván úgy mentünk ki a mérkőzésre, hogy hiszünk még a bennmaradásban, a mérkőzés folyamán viszont voltak olyan időszakok, amikor azt éreztem, hogy nem biztos. Ezt majd át kell beszélni, hogy mennyire hisz benne bárki. Nyilván, én hiszek abban, hogy megvalósítható, de ha ilyen gólokat kapunk, azzal nem lehet mit kezdeni. Amíg nem tudjuk a helyzeteinket belőni, a kapunk előtt meg olyanokat hibázunk, akkor nagyon nem egyszerű, mert előbb-utóbb a csapatot is lehúzza.” – „Majd megbeszéljük!” (válaszolta arra a kérdésre, hogy beadja-e a lemondását – a szerk.)

Bognár György (Paks): „Simább lehetett volna. Kétgólos előnynél a sárga lapja miatt lehoztam Papp Kristófot, hogy legközelebb is a pályán lehessen. Nagyon jól játszott, korán cseréltem, e tekintetben hibáztam. Azt éreztem, olyan területeink nyílnak, amiben Harasztiék fel tudják szedni a labdákat, és további gólokat szerzünk. A középpályánk azonban átjáróház lett, ami nem nézett ki jól, szoros is lett a vége. A játékkal az egész mérkőzésen nem voltam kibékülve, ugyanakkor a labdaszerzésekkel, a felfogással, a hozzáállással maximálisan. Hiába volt sok labdánk, minőségileg nem tudtunk mit kezdeni velük. Hahn jól játszott, kényszerből kellett cserélnem a szünetben, kisebb izomsérülése lett, nem akartam kockáztatni. Fontos volt a mai győzelem, hogy nézett volna ki, ha a szezonban egyszer sem győzünk a Vasas ellen, így nyugodtabbak vagyunk. A céljaink megvannak, csak a bajnokságra kell már koncentrálnunk, minél előrébb szeretnénk végezni, de a mai meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Most jó helyen állunk a tabellán, és ha a következő találkozóink is így sikerülnek, szép szezonunk lehet.”

 

Puskás Akadémia-Újpest 5-1

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): „Szerintem ideálisabb mérkőzést nem is tudtam volna elképzelni eredményben és játékban. Főleg az első félidőben egyértelműen uraltuk a pályát, a kis idegesség amiatt volt, hogy már az első félidőben el kellett volna dönteni ezt a mérkőzést, mert diktáltuk a tempót, jól letámadtuk az ellenfelet, és folytattuk azt a játékstílust, amit a Ferencváros ellen elkezdtünk. Nagyon erősen nézett ki a csapat a pályán, épp úgy, mint a ferencvárosi mérkőzésen. Több helyzetet is kialakítottunk, az ellenfél kapusa hárított. A második félidő első tíz percében visszahúzódtunk érthetetlenül, mert megbeszéltük, hogy úgy kezdjük a második félidőt is, ahogy abbahagytuk az elsőt. Aztán a 60-65. perc után megint beindult a gépezet, sok labdát tudtunk megtartani, vagy fölhozni Colleyn keresztül vagy visszapasszokból,  ebből aztán voltak indítások és egy pár zseniális befejezés is. Lehetett látni, hogy a játékosaim élvezték a játékot, egyértelműen gratulálok a csapatmunkához, és örülök neki, hogy Colley is visszatért és megmutatta a jobbik arcát. Már két hete alakult a dolog, Bicskén rúgott két gólt, de sajnos az a gondom vele, hogy késik az edzésekről, de ha ezt kiküszöböli, tud nagyon jó játékos lenni és segíteni a csapaton. Tegnap beszéltem vele négyszemközt, megkértem őt, hogy figyeljen oda, jöjjön időben, inkább tizenöt perccel korábban, mint később, ezt betartotta és ma nagyon nagy segítség volt a csapat számára. De mellette is kiemelném a csapatmunkát és a többi játékost is, védekezésben is nagyon stabilan tudtunk játszani és a csereként beálló játékosok közül is mindenki élvezte a játékot – de persze 5-1-nél ki ne élvezné?

Milos Kruscsics (Újpest):Én magam sem ismertem rá a saját csapatomra, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen lesz ez a mai mérkőzés. Szerintem már a kezdet kezdetétől bajban voltunk, elsősorban hiányzott belőlünk az energia, nem voltunk kellőképpen agresszívak, és nem tudtuk a csatáraikat sehogy sem levédekezni, a hátsó alakzat nagyon gyengén teljesített, minden párharcot elbuktunk. A félidőben változtattam a játékunkon, és jól is kezdtük a második félidőt, egy kicsit jobban alakult a játék képe, volt egy pár jó lehetőségünk is. Szerettem volna még rátenni egy lapáttal, újabb friss játékosokat behozni, és figyelnem kellett azokra is, akik korábban sérültek voltak, és még nem tudnak kilencven percet lehozni, például Kastratit és Mackot is le kellett cserélnem. A második gól után úgy érzem, hogy elindult az összeomlás, és gyakorlatilag totális vereséget szenvedtünk, egyáltalán nem könnyű így kikapni. Most a válogatott szünetet arra fogjuk használni, hogy összeszedjük magunkat, a mostani sérült játékosokat felerősítsük, újraépítsük a csapatot, és a következő otthoni Zalaegerszeg elleni meccsre készen álljunk.”

 

ZTE-Ferencváros 1-0

Ricardo Moniz (ZTE): „Azt gondolom, hogy megérdemelt sikert arattunk. Habár az előző mérkőzések nem alakultak jól, ez egy fontos győzelem volt. Sok volt a hiányzónk és kérdéses volt, hogy miként játszanak azok a játékosok, akik pótolják őket, de mindenki megoldotta a feladatát. A presszingelő játékstílusunknak és a kemény munkának köszönhetően nagy sikert arattunk úgy, hogy nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei. Meshack fantasztikus gólt lőtt, a csapat pedig keményen dolgozott azért, hogy ha elveszítjük a labdát, akkor gyorsan vissza tudjuk szerezni és jók működtek az átmeneteink is. Köszönjük a támogatást a szurkolóinknak is, akik hazai pályán hozzásegítettek minket a győzelemhez. A Paks ellen a harmadik meccset játszottuk hét napon belül, nagyon sok sérültünk, betegünk is volt korábban. Természetesen el akarjuk érni azt, hogy egy héten belül három meccsen is képesek legyünk így letámadni, de még nem tart ott a csapat, ma viszont mindenképpen jár a gratuláció a fiúknak. Most három pihenőnap következik a csapatnak, aztán felkészülünk a további feladatokra. Azt látni kell, hogy egy sokkal nagyobb büdzsével rendelkező Ferencváros ellen léptünk pályára, ami egy nehéz szituáció. Annak kellene lenni az általános elképzelésnek, hogy nyolcvan százalékban a saját utánpótlásban felnevelt játékosoknak kellene játszani, ez lenne előremutató. Ennek így kellett történnie (hogy Demjén Patrik és Mocsi Attila is válogatott meghívót kapott – a szerk.). A következő lépés pedig az kell, hogy legyen, jussanak be a kezdő tizenegybe. Ettől mindenképpen egy különleges státuszt kapnak a csapaton belül, ami hosszútávon jót tehet a csapat magabiztosságának.” (a holland tréner az M4 Sportnak adott interjúja közben odahívta maga mellé Sztanyiszlav Csercseszovot, aki sietett volna a nyilatkozattal – majd átadta a szót)

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): „Egy ilyen mérkőzés után nem lehet azt mondani, hogy ne múlt volna felül minket az ellenfél. Az első félidőben alapvetően az történt a pályán, amit szerettünk volna, nem adtunk helyzetet az ellenfélnek, de sajnos magunkra húztuk őket és a saját hibánkból kaptunk egy gólt. A második félidőben, amennyire lehetett kontrolláltuk a mérkőzést, de nem sikerült kiegyenlíteni, vagy megfordítani a mérkőzést. A labdarúgás nem létezik hibák nélkül, minden esetet nyugodtan kell kielemeznünk. Nagyon hosszú héten vagyunk túl, összesen négy mérkőzést játszottunk, azokból kettőt a Leverkusennel, kettőt a magyar bajnokságban. Nagyon megterhelő időszak volt. Annak örülök, hogy senki nem sérült meg az eddigiek mellé, de ettől függetlenül is nagyon sok a sérültünk.”

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC