nb1.hu

Kisvárda-Újpest: nehezedik a nyomás a hazaiakon

Megszakadhat a négyéves átok.

20.00:Kisvárda-Újpest

Az NB I 20. fordulójának nyitómérkőzésén az Újpest Kisvárdán vendégszerepel. A formákat tekintve jelenleg egyik csapat sem élete teljesítményét nyújtja. Igaz, a hazaiak három meccs óta nem kaptak ki, viszont nem is nyertek, de ha megnézzük, hogy például az előző fordulóban a FTC volt az ellenfél, akkor már egyből más a helyzet. A Kisvárdának vélhetően a következő 2-3 fordulóban fog eldőlni, hogy harcban lehet-e a dobogóért vagy marad a középmezőny eleje, így nagyon nem mindegy, hány pontot szereznek péntek este. A újpestiek hatpontos kiesési rangadót húztak be Angyalföldön, és ha újfent tudnának nyerni idegenben, akkor egy picit fellélegezhetnének, már ami a kiesést jelenti. A három pont megszerzése mellett bizonyára a revans is fűti a lila-fehéreket, hiszen egy Magyar Kupa találkozót leszámítva mindösszesen egyszer, 2018 novemberében győzte le idegenben az Újpest a Kisvárdát. Ha az utolsó, őszi bajnokit nézzük, akkor a Kisvárdának is van miért visszavágni, hiszen 4-0-ra kiütötték őket a lila-fehérek. 

 

Török László(Kisvárda): A veretlenség nyilván nagyon jól hangzik, csak sok pont nem járt érte. Hiányérzet van bennünk, hiszen a három meccs közül legalább az egyiken megérdemeltük volna a győzelmet. De ez már a múlt, ami nem jön vissza, itt a következő hazai mérkőzés, amelyen javíthatunk a pozíciónkon. Ebben a bajnokságban nagy szükségünk van arra, hogy erősek legyünk mentálisan, pszichésen is jó állapotban legyünk. A ránk nehezedő nyomást így tudjuk csak elviselni, és lesznek még a sorozatban olyan helyzetek, amikor nem minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük. Tiszta és kiegyensúlyozott állapotban tudunk lépni afelé, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. A tabellára nézve a Ferencvároson kívül senki nem dőlhet hátra, fordulóról fordulóra átrendeződik a rangsor. Mindenki menekül feljebb, hogy ne essen lejjebb. 

Az Újpestről is elmondható az, ami két héttel ezelőtti ellenfelünkről, a Budapest Honvédról, hogy sokkal előrébb lenne a helyük, és láthatjuk, hogy képesek igen magasszintű csapatjátékra. Hogy ezt miért nem képesek tartósan bebizonyítani, arra csak ők tudják a választ. Nekünk csak magunkkal kell foglalkozni, arra, hogy pénteken minél koncentráltabb teljesítményre legyünk képesek. Nagy érvágás a két játékos sérülése, sajnos Jovicic felépülése hosszabb időt vesz majd igénybe. Könnyen beilleszkedett a csapatba, hamar a hátsó alakzatunk meghatározó tagjává vált. Nagyon sajnáljuk a sérülését, és reméljük, a vártnál előbb vissza tud majd térni közénk. Fiatal játékosunknak, Czérna Eriknek beszakadt a combizma, az ő felépülése rövidebb időt vehet igénybe. Nagyon örültünk neki, Erik elért a szintre, hogy a kezdő csapat tagja lehetett, és a Ferencváros elleni első félidőben remek teljesítményt nyújtott. A szünetben jelezte, hogy szeretne tovább játszani, de ezt az egészségügyi stáb nem engedte, azzal még nagyobb bajt okoztunk volna. Büszkék vagyunk a teljesítményére, és őt is mielőbb várjuk vissza.

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
2.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC