nb1.hu

Kisvárda-Honvéd: egyik csapat sem lehet igazán elégedett

Fordulatokban nem volt hiány a meccsen.

Kisvárda-Honvéd 2-2

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: JASMIN MESANOVIC

A kisvárdai légiós az első és a második félidőben is betalált, de az öröme mégsem lehet felhőtlen, mivel a csapata a duplája ellenére sem tudott nyerni.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: KLAFURIC MENTALITÁSA

Nincs könnyű helyzetben a Honvéd, amely a bennmaradásért küzd. A nehéz szituáció ellenére Dean Klafuric bátran nyúlt ezen a meccsen is a fiatalokhoz, akik a második gólnál bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani.

GÓLOK TÖRTÉNETE:

28. p.: Egy balról érkező szabadrúgás után a berobbanó Mesanovic az ötös közeléből jobb lábbal lőtt a kispesti kapu jobb oldalába. 1-0!

32. p.: Szögletet végzett el a Honvéd, a beívelésre a hosszú oldalon remekül érkezett Lukics, aki nagyjából három méterről fejelt a kapu közepébe. 1-1!

65. p.: Makowski passza után Mesanovic szép csellel csapta be a védőjét, aztán nagyjából 13 méterről lőtt jobbal a jobb felső sarokba. 2-1!

81. p.: Bocskay ívelte a labdát a kisvárdai védelem mögé, Kerezsi pedig profitált ebből, hiszen hét méterről ballal küldte a játékszert a várdai kapu közepébe. 2-2!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Honvéd a következő fordulóban a Kecskemétet látja vendégül, míg a Kisvárda a Fradival csap össze idegenben.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 2-2 (1-1)
Kisvárda, 2420 néző, v: Csonka
gólszerzők: Mesanovic (28., 65.), illetve Lukic (32.), Kerezsi (80.)
sárga lap: Gomis (23.), Lukic (76.), Mitrovic (89.)
Kisvárda: Hindrich – Hej, Kovacic, Jovicic, Alic (Vida, 87.) – Melnyik, Karabeljov – Spasic (Ilievski, 85.), Navratil (Makowski, a szünetben), Camaj (Leoni, 76.) – Mesanovic
Honvéd: Szappanos – Lovric (Szabó, 90.), Prenga, Klemenz – Kerezsi, Gomis (Bocskay, a szünetben), Plakushchenko (Mitrovic, 71.), Tamás – Ennin (Zsótér, 82.), Keresztes (Átrok, a szünetben), Lukic

Az MTI összefoglalója:

A kiesés elkerüléséért küzdő Honvéd 2-2-es döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának szombati játéknapján.

A házigazda együttesnek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlenül megvívott mérkőzése az élvonalban, s maradt a tabella hetedik helyén.

A kiesést jelentő, 11. pozíciót elfoglaló fővárosi csapat egymás után harmadszor nem tudott nyerni az NB I-ben, de ezzel az egy ponttal közelebb férkőzött az előtte 10. Fehérvárhoz, amely vasárnap Debrecenben szerepel majd.

Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely helyzeteket is rendre kialakított, de Szappanos kapus az elején útját állta a kisvárdai próbálkozásoknak. A hazaiak aztán az első fél óra végéhez közeledve egy szabadrúgás-kombinációból megszerezték a vezetést, de nem sokáig örülhettek, négy perccel később ugyanis egy szöglet után sikerült egyenlítenie a Honvédnak. A szünetig maradt a várdai fölény, de újabb gól nem esett.

Fordulás után változatlanul a hazaiak erőltették jobban a támadásokat, próbálkozásaiknak pedig 20 perc elteltével meg is lett az eredménye: Mesanovic megszerezte a második gólját a mérkőzésen, ezzel ismét a Kisvárda volt előnyben. A folytatásban többet birtokolta a labdát a Honvéd, és támadásban is feljavult, melynek nyomán a hajrá kezdetén ismét egyenlített.

Az utolsó 10 percben jelentős változás már nem történt, csalódottságra pedig inkább a kisvárdaiaknak lehet okuk, a Honvéd ugyanis megharcolt azért az egy pontért, melyet végül megszerzett.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC28 20 4 4 45 64
2.Paksi FC28 15 5 8 12 50
3.Fehérvár FC28 15 4 9 13 49
4.Puskás Akadémia FC28 11 10 7 14 43
5.DVSC28 12 6 10 8 42
6.MTK Budapest28 11 7 10 -13 40
7.DVTK28 10 7 11 -3 37
8.ZTE FC28 10 5 13 -7 35
9.Kecskeméti TE28 10 4 14 -5 34
10.Újpest FC28 10 4 14 -22 34
11.Kisvárda Master Good28 7 3 18 -14 24
12.Mezőkövesd Zsóry FC28 5 5 18 -28 20

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC