Vasárnapig biztosan a Fradi lesz az éllovas az NB I-ben.
Különböző célokért küzdő csapatok találkoztak Kisvárdán, ahol a Ferencváros vendégeskedett. A hazaiak szeretnék meghosszabbítani az NB I-es tagságukat, míg a vendégek szeme előtt az újabb bajnoki cím lebeg.
Ugyan a kezdő sípszó előtt 19 pont választotta el a két csapatot egymástól, ez a nagy különbség nem igazán érződött a pályán, hiszen a hazaiak megnehezítették a fővárosiak dolgát. A szünet előtt felpörögtek az események: előbb Camaj kínálta meg egy lövéssel Dibusz Dénest, aki magabiztosan fogta a próbálkozást. Ezt követően Abu Fani szerzett labdát, majd megiramodott, végül 14 méterről vette be a kisvárdai kaput. Nem sokkal később Mesanovic lábában maradt az egyenlítés: a kisvárdai légiós az ötös környékéről tüzelt fölé. Aztán Pesics bosszankodhatott, hiszen nagy ziccer adódott előtte, ám Petkovics eszén nem tudott túljárni.
A második játékrész elején kisebb tűzijáték alakult ki az FTC kapuja előtt, de ezt megúszták Sztankovics tanítványai. Az 59. percben Loncar köszönt be, a légióssal először a kapufa kibabrált, de a kipattanót az ötös közeléből bevágta. Köztudott, hogy Loncar az ősszel a kazah Asztana együttesében szerepelt kölcsönben. Ezzel a találattal is bizonyította, hogy megérte őt visszahívni. Nem állt sokáig 0-2 a kijelzőn, mivel egy szögletet követően Mesanovic fejese kötött ki a Fradi kapujában. A 69. minutumban ismét módosult az eredmény, ugyanis Cipetic hibáját könyörtelenül megbüntette Pesics. A várdai védő haza akarta fejelni a labdát, erre csapott le az FTC csatára. Majd Loncar helyére az a Kodro érkezett, akit a Viditől szerződtette a Fradi télen. A rutinos játékos először szerepelt tétmeccsen a fővárosi alakulatban. A lefújásig megőrizte a fórját az FTC, ezzel pedig átvette a vezetést a tabellán. A Paks holnap visszaelőzheti a Ferencvárost, ha legyőzi a Puskás Akadémiát.
Az FTC-re kedden az MTK elleni Örökrangadó vár, míg egy nappal később a Várda a Vidit látja vendégül.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 1-3 (0-1)
Kisvárda, 3150 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Mesanovic (64.), illetve Abu Fani (40.), Loncar (59.), Pesic (69.)
sárga lap: Matic (9.), illetve Abu Fani (31.)
Kisvárda Master Good: Petkovic – Cipetic (Stefan, 73.), Matic, Széles, Körmendi – Lucas (Melnyik, 66.), Nikolov (Balogh N., 73.) – Makowski (Filipovic, 66.), Ötvös, Camaj – Mesanovic (Ilievski, 66.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Wingo, Aaneba, Ramírez – Loncar (Kodro, 72.), Maiga – Zachariassen (Szevikjan, 92.), Abu Fani (Katona B., 78.), Marquinhos (Tóth A., 92.) – Pesic (Varga B., 78.)
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 20 | 9 | 4 | 33 | 69 |
2. | Puskás Akadémia FC | 33 | 20 | 6 | 7 | 20 | 66 |
3. | Paksi FC | 33 | 16 | 9 | 8 | 18 | 57 |
4. | ETO FC Győr | 33 | 14 | 11 | 8 | 12 | 53 |
5. | MTK Budapest | 33 | 13 | 7 | 13 | 6 | 46 |
6. | DVTK | 33 | 11 | 11 | 11 | -8 | 44 |
7. | Újpest FC | 33 | 9 | 14 | 10 | -6 | 41 |
8. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 9 | 9 | 15 | -21 | 36 |
9. | DVSC | 33 | 9 | 7 | 17 | -7 | 34 |
10. | ZTE FC | 33 | 7 | 13 | 13 | -7 | 34 |
11. | Fehérvár FC | 33 | 8 | 7 | 18 | -18 | 31 |
12. | Kecskeméti TE | 33 | 4 | 13 | 16 | -22 | 25 |