nb1.hu

Kettős rangadó: döntött a Vasas és a Honvéd

A kispestiek az angyalföldiekkel együtt megvizsgálták a rendezés feltételeit.

A 28. fordulóban lehetőség nyílna kettős rangadóra, hiszen a Honvéd az Újpesttel csap össze, míg a Vasas ellenfele a Ferencváros lesz. A feltételes mód indokolt, mivel a kispestiek a hivatalos oldalukon jelezték, hogy az újpestieket a Bozsik Arénában fogadják. Ebből kifolyólag a Vasas-FTC bajnoki az Illovszky Rudolf Stadionban lesz.

A közleményből kiderül, hogy a Honvéd a Vasassal egyetemben megvizsgálta a Puskás Arénában való rendezés feltételeit gazdasági és sportszakmai szempontból is.

Azt is jelezték a kispestiek, hogy támogatják a kettős rangadó ötletét, ám ebben a gazdasági és sportszakmai helyzetben nem tudják vállalni a rendezést.

A 18 ponttal rendelkező Honvéd jelenleg a 11. helyen áll a tabellán. A kispestiek vasárnap 17.30-tól a DVSC-t fogadják a bajnokságban.

A témáról az MLSZ a következő bejelentést tette:

„Az MLSZ az NB I versenyprogramjának sorsolásakor megteremtette a kettős rangadók rendezésének elvi lehetőségét. Ugyanakkor a mérkőzések helyszínének kijelölése minden esetben a pályaválasztó sportszervezet joga és felelőssége.

A Vasas FC és a Budapest Honvéd FC vezetése a mai napon írásban jelezte az MLSZ felé, hogy tekintettel a kettős rangadóval járó szervezési és pénzügyi nehézségekre, valamint sportszakmai szempontokra, nem kívánják mérkőzéseiket a kettős rangadó formájában megtartani.

Mindkét csapat saját stadionjában, a megszokott körülmények között kívánja megrendezni az OTP Bank Liga 28. fordulójának érintett mérkőzéseit.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC