nb1.hu

Kecskemét-ZTE: négyperces rövidzárlat okozta a vendégek vesztét

Megerősítette második helyét az újonc a tabellán.

Kecskemét-ZTE 3-0 (2-0)

 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: HORVÁTH KRISZTOFER

Remekül játszott a hazaiak 21 éves középpályása. Horváth Krisztofer gólt szerzett és végig tarthatatlan volt a bal szélen. Legtöbbször csak szabálytalanság árán tudták megállítani a vendégek, húzóembere volt együttesének. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A GYORS KÉT KECSKEMÉTI TALÁLAT

Az első hazai gólig kiegyenlített csata folyt a pályán. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Horváth gólja azonban annyira megfogta a zalaiakat, hogy pár perc múlva jött a második is, amivel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. 

 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

20. perc: Horváth Krisztofer verte át egy szép csellel a bal szélen Tajtit, majd befelé passzolt. A labda a nagy kavarodás után a kecskeméti játékoshoz került, aki az ötös sarkától 1-2 méterre, jobbal lőtt a rövid alsóba. 1-0!

24. perc: Szögletet végezhettek el a hazaik a bal oldalról. A beadásra Szabó Alex érkezett, aki öt méterről fejelt a kapu felső sarkába. 2-0!

71. perc: Nagy Krisztián kapott egy passzt a jobb oldalon, majd laposan tette középre a labdát. A tisztán érkező Tóth Barna egyből, négy méterről jobb belsővel gurította a hosszú sarokba a labdát. 3-0!

 

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 27. forduló

Kecskeméti TE-ZTE FC 3-0 (2-0)

Kecskemét, v.: Csonka

gólszerzők

Horváth K. (20.), Szabó A. (24.), Tóth B. (71).

sárga lap

Mocsi (51.), Csóka (65.), Szendrei (78.)

Kecskeméti TE

Varga B. – Nagy K. (Majer, 76.), Szabó, Belényesi, Nikischer (Meszhi, 86.), Zeke (Grünvald, 86.) – Szuhodovszki, Vágó, Banó-Szabó (Katona M., 76.) – Horváth K. (Katona B., 62.), Tóth B.

ZTE FC

Demjén – Huszti (Lesjak, 59.), Mocsi (Grezda, 73.), Kálnoki-Kis, Csóka – Tajti (Mim, 59.), Szendrei – Ubochioma, Szalay Sz. (Klausz, a szünetben), Gergényi – Ikoba (Németh D., a szünetben)

 

Az MTI beszámolója:

A címvédő és listavezető Ferencváros tavaszi hullámvölgye miatt az újonc kecskemétiek lemaradása már csak hat pont volt a találkozó előtt, így győzelemmel „lőtávolon” belülre kerülhettek az Európa-ligában nyolcaddöntőig jutott bajnokcsapathoz képest.

A Kecskemét az első pillanattól kezdve fölényben futballozott, és az első játékrész közepén négy percen belül kétszer is eredményes volt – egyszer pedig a kapufa mentette meg a vendégeket -, így teljesen megérdemelt vezetéssel vonulhatott pihenőre. A ZTE játékába rendkívül sok hiba, pontatlanság csúszott, emiatt a vendégcsapat nem volt veszélyes kapura.

A szünetben Ricardo Moniz kettős cserével próbálta rendezni a zalaegerszegi csapat sorait, és bár a védekezésben összeszedettebbé vált az együttese, támadásban továbbra sem javult fel. A Kecskemétnek érthetően már nem volt sürgős, inkább a gyors kontrákra rendezkedett be és a 71. percben eldöntötte a három pont sorsát. A ZTE-nek ezen a délutános esélye sem volt, még a szépítés sem jött össze a vendégeknek.

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a Kecskemét a Vidi otthonába látogat, míg a zalaiak fogadják a Lokit. 

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC