Reakciók.
Kétszer is megütközik a héten a Kazincbarcika és az ETO. Az elsőt, az ötödik fordulóból elhalaszott mérkőzést Mezőkövesden az ETO nyerte, amelyre csak ráijeszteni tudott Kuttor Attila pazar cseréje.
Makrai Gábor a szünetben állt be, majd másodpercek alatt két remek mozdulattal alakított, majd használt ki egy gólhelyzetet. A győriek azonban nem remegtek meg, Bánáti fejesével és Gavrics bombájával újra előnybe kerültek, amit a végén emberhátrányban is sikerült megőrizni.
Kuttor Attila (Kazincbarcika): Megint egy küzdelmes mérkőzést láthattunk. Azt gondolom, sokáig álltuk a sarat, meccsben voltunk, kiegyenlítettünk. Ha tart még a mérkőzés, bármi lehetett volna, de az első kicsi megingásunkat góllal büntette az ellenfél, és ez fordulópont volt. Ettől függetlenül tettük a dolgunkat, próbáltunk helyzeteket kialakítani, szépíteni, de a végén sajnos a minőség nem a mi javunkra döntötte el a találkozót. (kbsc.hu)
Borbély Balázs (ETO): Nehéz körülmények között játszottunk, a pálya talaja megnehezítette mindkét csapat dolgát. Az ellenfelünk nagyon szívósan futballozott, mi pedig nem jó tempóban kezdtük a meccset. Nem volt ritmusa a játkunknak, lassan járattuk a labdát, megkönnyítettük ezzel az ellenfelünk dolgát. Ahogy múltak a percek, belejöttünk a játékba, több veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani. Jött az egyik, majd a másik kapufa, aztán a megérdemelt gól. A második félidő elején elaludtunk, de szerencsére ez nem törte meg a csapatot, tudtunk két góllal válaszolni. Ebben a fázisban uraltuk a meccset, aztán jött az a szerencsétlen piros lap, ami arra késztetett minket, hogy a védekezésre fókuszáljunk, de örülök neki, hogy azt a tizenöt percet is kapott gól nélkül tudtuk lehozni, és szerintem megérdemelten győztünk. (kbsc.hu)












